Karácsony: hiba volt Wass Albertről ezt mondanom, ő egy bármikor idézhető író

Karácsony: hiba volt Wass Albertről ezt mondanom, ő egy bármikor idézhető író

Karácsony Gergely az ATV Egyenes beszéd című műsorában elnézést kért azoktól, akiket megbántott Wass Albertről szóló kijelentésével, és elismerte, hogy

Wass irodalmi munkásságából bármikor lehet idézni.

Budapest új főpolgármestere megválasztása után nem sokkal az Indexnek adott interjújában mondta azt a fővárosi Wass Albert térrel kapcsolatban, hogy az író „náci vagy kollaboráns” volt. Ugyanakkor odáig már akkor sem ment el, hogy átnevezést szorgalmazzon.

Karácsony Gergely kijelentése sokakban felháborodást keltett. Közöttük volt Sneider Tamás, a Jobbik elnöke is, aki reagálásában azt írta,

Az írót a konkrétumok nélküli „politikai támadhatóságáról” beszélőkkel és a kommunista népbírósági ítéletből kiindulókkal szemben védelmezni egyszerűen szükségtelen.

Sneider úgy vélte, Wass írói munkásságát mindennél jobban minősíti, hogy versei, elbeszélései és regényei a legolvasottabb hazai szerzők közé emelték. Ő a romániai magyar, továbbá az emigrációs irodalom kiemelkedő alakja, aki ha lassan is, de biztosan elfoglalja méltó helyét az irodalmi kánonban.

Hibát követtem el, hogy belementem ebbe a vitába, tudom, hogy Wass Albert nagyon sokak számára egészen mást jelent – mondta Karácsony Gergely, aki ezzel lezártnak tekinti az ügyet.