A szerződések feltárását, majd új választásokat kérnek a mohácsi polgármestertől

A szerződések feltárását, majd új választásokat kérnek a mohácsi polgármestertől

Schwarcz-Kiefer Patrik, a Jobbik Baranya megyei önkormányzati képviselője nyílt levélben kérte feltáró munkára, majd lemondásra a pénteken hivatalba lépett új mohácsi polgármestert, Csorbai Ferencet. A közös ellenzéki támogatással induló szocialista jelölt egyedüli kihívóként állt szemben a tragikus körülmények között elhunyt fideszes Szekó Józseffel.

„A választás során, bár kértük, hogy lépjen vissza, nem tette. Így viszont, hogy a mai nap hivatalosan is polgármester lett, lehetősége nyílt, hogy átláthatóvá tegye a mohácsi önkormányzat működését. Éppen ezért a levélben is arra kértem, hogy az elkövetkező időszakban hozzon nyilvánosságra minden szerződést, hogy közösen mérhessük fel Mohács helyzetét.”

- írta Schwarcz-Kiefer Patrik. Szerinte azonban ezt nem követheti más, mint a lemondása, hiszen

hivatalba lépése rendkívüli károkat okoz az ellenzéknek.

A jobbikos politikus úgy véli: fontos, hogy valódi versenyben győzzék le a Fideszt és helytartóit.

Csorbai Ferenc azt követően válhatott a Duna-parti település polgármesterévé, hogy egyedüli ellenfele, a várost 1998 óta irányító, a posztért újrainduló Szekó József (Fidesz-KDNP) szeptember végén elhunyt. Az MSZP polgármesterjelöltjét a DK, a Jobbik, a Momentum és a Fidesz is visszalépésre szólította fel, utóbbi szervezet aláírásgyűjtésbe is kezdett ennek érdekében.

Csorbai azonban nem hallgatott senkire, és az október 13-helyhatósági választáson 1867 szavazatot kapott, amivel egyedüli indulóként úgy nyert, hogy valójában több mint 4000-en érvénytelenül szavaztak a megjelent csaknem 6000 választópolgárból.

A Jobbik nem véltelenül szeretné őt továbbra is lemondatni, ugyanis szerintük a makacskodó polgármester az ellenzék kárára tesz azzal, hogy ha hivatalban marad.

Pávkovics Gábor, a Fidesz-KDNP képviselője azt mondta, a jogszabály alapján hat hónap múlva szeretnék feloszlatni a testületet új helyhatósági választás kiírása érdekében, addig pedig arra törekszenek, hogy biztosítsák a város működőképességét.

Schwarcz-Kiefer Patrik szerint ezt nem kellene megvárnia a polgármesternek, mert így soha nem lehet belőle legitim városvezető. Ugyanakkor ha már felvette hivatalát, legalább lemondásáig hozzon nyilvánosságra minél több önkormányzati ügyet - érvelt az átláthatóság erősítése mellett a jobbikos képviselő.