"A Jobbik megmaradt, és visszaküzdötte magát a legerősebb ellenzéki párt szerepkörébe"

"A Jobbik megmaradt, és visszaküzdötte magát a legerősebb ellenzéki párt szerepkörébe"

A héten jelentette be a Jobbik, hogy a párt országos elnöksége, Dudás Róbertet, Mátraballa korábbi polgármesterét, a párt regionális igazgatóját küldi a parlamentbe Mirkóczki Ádám képviselői helyére. Utóbbit október 13-án választották meg Eger polgármesterének, ezért nem tarthatja meg képviselői mandátumát. Dudás Róbert a jászberényi időközi választás napján nyilatkozott az Alfahírnek.

Dudás Róbert váltja Mirkóczki Ádámot a Jobbik parlamenti frakciójában

Ahogy az ismert, két jobbikos országgyűlési képviselőt választottak meg polgármesternek október 13-án, így a párt országgyűlési frakciójában is lesznek új emberek. Mivel Pintér Tamás (Dunaújváros) egyéniben szerzett parlamenti mandátumot, a választókörzetben időközi országgyűlési választást kell kiírni. Az Egerben győztes Mirkóczki Ádám esetében ugyanakkor a Jobbik dönthetett. Íme:



A jobbikos politikus elmondta: polgármesteri munkája mellett, az elmúlt tíz évben tapasztalatait gyarapíthatta, hogy öt éven keresztül tagja volt a Régiók Európai Bizottságának Brüsszelben, illetve a Heves Megyei Közgyűlésnek. A Jobbik frakcióján belüli jövőjével kapcsolatban azt mondta: szociális és pénzügyi szakterületen segítheti tovább a párt országgyűlési képviselőcsoportjának munkáját. Ugyanakkor megemlítette: önkormányzati és brüsszeli tapasztalatait is kamatoztatni tudja majd képviselőként. Kiemelt feladatként kívánja kezelni a vidék helyzetét is, ennek érdekképviseletét mindenképp el kívánja látni. A megbízólevelének átadása után, a november 18-i parlamenti ülésen kerülhet sor a képviselői eskütételére.

Arra is kitért az Alfahírnek, hogy az október 13-i választás megmutatta: a Jobbik megmaradt, és visszaküzdötte magát a legerősebb ellenzéki párt szerepkörébe.