Gyöngyösi szerint egy néppárti-liberális háttéralkunak köszönhetően átmehet Várhelyi jelölése

Gyöngyösi szerint egy néppárti-liberális háttéralkunak köszönhetően átmehet Várhelyi jelölése

Gyöngyösi Márton a Várhelyi Olivér meghallgatásáról szóló Külügyi Bizottság-ülés után az N1TV és az alfahir.hu kérdéseire válaszolva elmondta, hogy a magyar biztosjelölt alkalmasságáról következő körben a politikai csoportok koordinátorai döntenek.

Várhelyi: Európa építése nem arról szól, hogy válasszunk a nemzeti vagy európai érdekek között

Várhelyi Olivért, az EU bővítés- és szomszédságpolitikai biztosi posztjának jelöltjét az Európai Parlament Külügyi Bizottsága hallgatja és kérdezi ezekben a percekben is. A magyar biztosjelölt nagyjából 17 perces nyitóbeszéddel mutatkozott be, amit azzal kezdett, hogy a kommunista Magyarországon született, családtagjait 1956 után üldözték, őt ez az esemény alakította gyerekkora óta.

Szerinte a meghallgatáson lehetett érzeni, hogy az S&D, a GUE és a Zöldek képviselői nagyon kritikusak voltak Várhelyivel szemben, de a Néppárt, az ECR és az ID, valamint meglepő módon a liberális Renew szofisztikált véleményt fogalmazott meg.

Gyöngyösi ebből arra következtet, hogy született egy háttéralku az EPP és a Renew között, hogy mindkettejük saját jelöltje átmenjen a meghallgatásokon. A francia Thierry Breton személye is problematikus lehet, ezért Emmanuel Macron, aki a Renewt erősíti, megkereshette az EPP-t, hogy támogassák egymás biztosi jelöltjeit.

Gyöngyösi a magyar biztosjelöltnek: "Magyarország miniszterelnöke úgy tekint Önre, mint kézivezérelt bábjára"

Gyöngyösi Márton az EP Külügyi Bizottságának tagjaként kérdezte Várhelyi Olivért a biztosjelölt meghallgatásán. A független képviselő gratulált Várhelyinek, hogy elődjével szemben eljutott a meghallgatásokig, Trócsányi László ugyanis már az összeférhetetlenségi vizsgálatnál kiesett. Gyöngyösi azzal kezdett, hogy Várhelyit egy olyan kormány delegálta, amellyel szemben elindították a 7-es cikkelyes eljárást a jogállamiság felszámolása miatt.

A koordinátorok kétharmadának kell támogatnia az adott személyt ahhoz, hogy elfogadják. Ha ez megvan, akkor jöhet a szavazás a teljes Ursula von der Leyen-féle Bizottságról az EP-ben, itt egyszerű többségre lesz szüksége a német vezető csapatának.

Gyöngyösi leszögezte, hogy a magyar jelölt nem adott megnyugtató válaszokat a kritikus kérdésekre, Várhelyi korábban sokszor kilépett a diplomata szerepből, Orbán Viktor meghosszabbított kezeként is tekintettek rá, a függetlenségi aggályokat pedig nem lehet elütni a „becsszóra, mostantól független leszek” mantra ismételgetésével.

Várhelyi: egyik kormánynak sem hagyom, hogy nyomást gyakoroljon rám

Várhelyi Olivértől az EP-Külügyi Bizottság előtti meghallgatásán több képviselő, például az S&D és a Zöldek frakcióból is arról érdeklődött, hogy mi garantálja a magyar biztosjelölt függetlenségét a magyar kormánytól? Várhelyi Olivért, az EU bővítés- és szomszédságpolitikai biztosi posztjának jelöltjét az Európai Parlament Külügyi Bizottsága hallgatja és kérdezi ezekben a percekben is.