11 év után sem emelkedik a nyugdíjminimum összege

nyugdíjas

Egy tegnap este megjelent rendelet értelmében 11 év után sem emelkedik a nyugdíjminimum összege. Január elseje után változatlanul 28 500 forint marad. Ugyanígy nem emelkedik a legkisebb árvaellátás sem, amely 24 250 forint marad. - derül ki a Pénzcentrum cikkéből.

Az öregségi nyugdíjminimum összegének érdekes módon legkevésbé a nyugdíjszámításnál van szerepe. Ugyanis a nyugdíjszámításnál alapul vett átlagkereset legtöbbször meghaladja a 28 500 forintos összeget. Viszont a támogatásokban, ellátásokban részesülőket érinti a rendelet, ugyanis az öregségi nyugdíjminimum összege alapján számolják ki az állam által számukra juttatott pénzösszegeket. Így viszont már több mint százezer emberről beszélünk.

A 11 éve alacsonyan tartott nyugdíjminimum alapján számítják ki például az aktív korúak ellátását, időskorúak járadékát, települési támogatást, közgyógyellátást. A baleseti táppénz összege is a nyugdíjminimumhoz kötött, de többek között ez határozza meg nagyban a gyes, gyet és az anyasági támogatás összegét, ahogy az ingyenes gyermekétkeztetésre való jogosultság és az ingyenes tankönyvellátás részben szintén ettől függ.

A rendelet megjelenését követően Lukács László György a Jobbik frakcióvezető-helyettese Facebook-posztjában kifejtette: "Az elmúlt 11 évben érdemben csak a saját és holdudvarának fizetését emelte az Orbán-kormány...És most, megint itt volt a lehetőség a Fidesz előtt, hogy végre segítsen azokon az embereken, akik rászorulnak, és nem, és nem és nem!"

A teljes poszt itt olvasható:

 

sss
2020. február 24. | 15:17
.
sss
2020. február 24. | 12:01
Csukás István
sss
2020. február 24. | 15:17
.
sss
2020. február 24. | 12:01
Csukás István
Láttál valami izgalmasat?
Küldd be nekünk!

Friss