Szujó tavaly szakmai okokra hivatkozva távozott az M4-től, most bocsánatot kért, szerinte magas szintű szakmai munka folyik ott

Szujó tavaly szakmai okokra hivatkozva távozott az M4-től, most bocsánatot kért, szerinte magas szintű szakmai munka folyik ott

Szujó Zoltán tavaly májusban távozott a közmédiától, akkor úgy nyilatkozott, hogy szakmai okok vezettek a szakításhoz. Azt is kifejtette, hogy az M4-nél folyamatosan leépítették az F1-es közvetítéseket, tapasztalt szerkesztőket küldtek el:

Szujó az F1-közvetítések leépítése és egy utolsó, amatőr hiba miatt távozott az M4-től

Szujó Zoltán 18 év után kiszáll a magyarországi F1-közvetítésekből, itt számoltunk be váratlan és búcsúzó Instagram-posztjáról, ami azért is érte villámcsapásként a sportrajongókat, mert Szujó péntek délelőtt még Barcelonából közvetítette az F1 első szabadedzését, ahol technikai hiba miatt elveszítették a hangkapcsolatot a stúdióval. Utóbbi még fontos lesz a sztori szempontjából.

Szujó most az M4-en kért bocsánatot az M4-től, ahol szerinte magas szintű szakmai munka folyik:

Van egy ügy, amely számomra is személyesen nagyon fontos, és nem szeretném, hogy én bármiféle akadálya legyek annak, hogy ez az ügy eljusson a nyilvánossághoz, hiszen az M4 Sport rendkívül fontos abban, hogy az autósport világának híreit a nézők elé tárja a Forma–1-es közvetítésekkel. Azért itt Michelisz Norbertek, Kiss Norbertek szólalnak meg hétvégéről hétvégére, magas szintű szakmai munka folyik.

Szintén friss hír, hogy Palkovics László innovációs és technológiai miniszter felkérte Szujót, legyen a magyarországi autó-motorsport fejlesztési stratégiát megalkotó csapat tagja. Erről többet nem akart elárulni, az biztos, hogy összefogás kell hozzá, de szerinte nem lenne hiteles, ha úgy buzdítana erre, hogy az ő szakmai életében is vannak elvarratlan szálak, ezért elnézést kért mindenkitől, akit megbántott a közmédiánál.