Lemond Merkel kiszemelt utóda

Annegret Kramp-Karrenbauer

Bejelentette távozását pártvezetői tisztségéből hétfőn Annegret Kramp-Karrenbauer, a német Kereszténydemokrata Unió (CDU) elnöke - jelentették német hírportálok.

CDU-s körökből származó értesülések szerint Annegret Kramp-Karrenbauer Berlinben a párt vezetőségi ülésén elmondta, hogy nem kíván a CDU kancellárjelöltjeként indulni a következő, 2021 őszére tervezett szövetségi parlamenti (Bundestag-) választáson.
   
Tervei szerint vezetésével az idén nyáron megszervezik a párt kancellárjelölt kiválasztási folyamatát, s a munka végeztével távozik a pártelnöki tisztségből. A szövetségi kormányban betöltött védelmi miniszteri tisztségét megtartja.
   
Döntését indokolva kiemelte, hogy a 15 tartományi szervezetet és mintegy 400 ezer tagot összefogó CDU egyes csoportjainak nem kellőképpen tisztázott a viszonya a párttól jobbra álló, Alternatíva Németországnak (AfD) nevű párttal és a szociáldemokratáktól (SPD) balra álló, az egykori keletnémet állampárt utódszervezetéből kialakult Baloldal (Die Linke) párttal. Aláhúzta, hogy ezt a viszonyt feltétlenül tisztázni kell, és személy szerint amellett van, hogy a CDU utasítsa el az együttműködést mindkét párttal.
   
Azt is világossá tette, hogy szerinte a pártelnökség és a kancellárjelöltség összetartozik, ugyanannak a politikusnak kell irányítania a párt munkáját és vezetni a kereszténydemokratákat a választási küzdelemben. Angela Merkel kancellár, a CDU előző elnöke köszönetet mondott Annegret Kramp-Karrenbauernek munkájáért, és arra kérte, hogy folytassa tevékenységét a szövetségi kormány tagjaként.
   
A bejelentés után közvetlenül senki sem jelezte, hogy megpályázza a pártelnökséget és a kancellárjelöltséget.
   
Annegret Kramp-Karrenbauert 2018 decemberében választották meg a CDU elnökének. Vezetésével a CDU választói támogatottsága nem erősödött. Személyes népszerűsége megválasztása óta alacsony, nem sikerült a választók számottevő részét meggyőznie arról, hogy megfelelő kancellárjelölt, illetve kancellár lehet belőle.
   
Távozásának közvetlen előzménye a Türingia tartomány helyi törvényhozásában (Landtag-) a napokban tartott miniszterelnök-választás, amelyen a CDU helyi, tartományi szervezetének képviselői a szövetségi vezetőség iránymutatásával ellentétesen jártak el, a választás harmadik fordulójában nem tartózkodtak ugyanúgy, mint az első két fordulóban, hanem a liberális Szabad Demokrata Párt (FDP) jelöltjére szavaztak. Az FDP-s jelöltre, Thomas Kemmerich-re szavaztak az AfD-s képviselők is - kihátrálva saját jelöltjük mögül -, így a politikus saját pártja, valamint a CDU és az AfD együttes támogatása révén nyerte el a miniszterelnöki tisztséget, ami országos felháborodást okozott. A CDU türingiai szervezete a szövetségi vezetőség azon elképzelését sem tette magáévá, hogy a kormányfőválasztás révén keletkezett válságot előrehozott Landtag-választással kell megoldani.