Hivatalos: Magyarországot is elérte a koronavírus

Hivatalos: Magyarországot is elérte a koronavírus

Egyszerre két emberben is azonosították a koronavírust Magyarországon - jelentette be Facebookra feltöltött videójában Orbán Viktor. A miniszterelnök szerint két iráni diáknál mutatták ki a vírust, az erre a célra kijelölt Szent László Kórházba szállították őket.

A kormányfő hangsúlyozta, hogy a koronavírus elleni védekezéshez szükséges eszközök a rendelkezésre állnak. Orbán Viktor azt ígérte, hogy az operatív törzs mindennap összeül és ezt követően sajtótájékoztatót tartanak.

 

Operatív törzs. Helyzetjelentés // Operational Group. Situation report

Posted by Orbán Viktor on Wednesday, March 4, 2020

 

Nem sokkal a videó megjelenését követően tartott rendkívüli sajtótájékoztatón Szlávik János infektológus főorvos azt mondta, hogy a két férfival együtt lakó két nőt is karanténba helyezték. A fertőzöttek jól vannak, enyhék a tüneteik.

Azt egyelőre nem tudják, hogy hogyan kapták el a vírust és azt sem, hogy merre jártak Magyarországon.

Mindketten a súlyosan érintett Iránból érkeztek, egyikük önként jelentkezett a vizsgálatra - így derült ki, hogy fertőzöttek.

Lakatos Tibor, az operatív törzs ügyeleti központ vezetője azt hangsúlyozta, hogy tovább folytatják a lakosság tájékoztatását.