Közérdekű adatra kíváncsi? Mostantól másfél vagy akár három hónapot is kell rá várnia!

Közérdekű adatra kíváncsi? Mostantól másfél vagy akár három hónapot is kell rá várnia!

A felhatalmazási törvényt kihasználva Orbánék rendeletben írták felül az az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló törvényt (közismert nevén: az infótörvényt), az erről szóló rendelkezés az éjszaka jelent meg a Magyar Közlönyben – a nem mindennapi változtatást az Mfor vette észre.

Az új rendelkezés szerint – a veszélyhelyzet elmúltáig – az eddigi 15 nap helyett 45 nap alatt kell kiadni a kért adatokat. Sőt, a határidő – mely eddig egy alkalommal volt meghosszabbítható 15 nappal – most egy alkalommal 45 nappal hosszabbítható meg.

Ez azt jelenti, hogy adott esetben egy kormányzati intézkedés közérdekből nyilvános hátteréről

másfél vagy akár 3 hónap után értesülhet a közvélemény.

A gazdasági szakportál az infótörvény vonatkozó részéből is idéz:

„A közfeladatot ellátó szerv a feladatkörébe tartozó ügyekben – így különösen az állami és önkormányzati költségvetésre és annak végrehajtására, az állami és önkormányzati vagyon kezelésére, a közpénzek felhasználására és az erre kötött szerződésekre, a piaci szereplők, a magánszervezetek és -személyek részére különleges vagy kizárólagos jogok biztosítására vonatkozóan –

köteles elősegíteni és biztosítani a közvélemény pontos és gyors tájékoztatását.”

Hogy a másfél vagy három hónap gyorsnak minősül-e, ennek eldöntését az Olvasókra bízzuk. Az biztos, hogy a sajtó őrkutya (watchdog) funkcióját nagy mértékben korlátozza.