Nemi erőszak – az ország ellen

parlament
MTI/Kovács Tamás

(Figyelem! Ez egy véleménycikk! A leírtak nem feltétlenül tükrözik a teljes szerkesztőség álláspontját, de fontosnak tartjuk, hogy helyt adjunk a kulturált és logikusan érvelő, vitaindító véleményeknek is.)

Bevált a kormányzat reménye, rácuppant az ellenzék az isztambuli egyezményről szóló nyilatkozatra. Nyolcféle hangszerelésben hallgathattuk meg, hogy az Orbánék gyűlölik a nőket, szerintük pénz számolva, asszony verve jó stb. A másik hangszóróból meghallgathattuk, hogy az isztambuli egyezmény a lopakodó genderizmus eszköze, és ezért nem szabad beengedni a magyar jogrendbe.

Tömény cinizmus az egész. A felheccelt tömeg nem veszi észre, hogy valójában mennyire kicsellóztak vele ezekben a napokban. Az ellenzék felvette a kormányzati zene ritmusát, és arra táncolt.

Szálazzuk szét ezt a csomót. Kezdjük az isztambuli egyezménnyel.

Hivatalos nevén Az Európa Tanács Egyezménye a nők elleni és a családon belüli erőszak megelőzéséről és felszámolásáról. Tartalma véglegesült 2011-ben, azóta aláírható. A magyar kormány aláírta 2014. márciusban, és egy nyilatkozatból világosan kiolvasható, hogy érdemi elolvasás nélkül!

Egy évvel később az Országgyűlésben „látványosan elbukott az Európa Tanács által ajánlott isztambuli egyezmény ratifikálását szorgalmazó indítvány” (idézet egy kormánypárti tudósításból).

Európai ésszel minimum furcsa, hogy egy a kormányzati diplomácia által kitárgyalt, ugyanazon kormány által három évig el sem olvasott, de aztán aláírt egyezményt ugyanazon kormánytöbbség nagy örömmel kaszál el. Viszont az ellenzéke próbálja elérni, hogy egyáltalán megtárgyalják. Igazi elmebaj.

Az egyezmény keresztény-konzervatív kritikusai azt róják fel, hogy törvénybe emelésével becsempészné a magyar jogrendbe a gender fogalmát és mindazt, ami vele jár. A balliberális ellenzék pedig azon lovagol, hogy a kormány nem védi a nőket, támogatja a családon belüli erőszakot. Ez meg a süketek beszélgetése.

Ép lelkű ember tudja, hogy a másik ember elleni erőszak elfogadhatatlan, különösen a gyengébbek – nők, gyermekek – elleni. Tömény cinizmus arra hivatkozni, hogy amióta világ a világ, az erősebbek verik a gyengébbeket, a nagyobbak a kisebbeket. Verik, persze, de ez elfogadhatatlan, természetesen.

Az erőszak elleni igazi küzdelmet a nevelésben kell lefolytatni, vagyis a példamutató felnőtti viselkedésben. A kérdés tehát nem az, hogy van-e isztambuli egyezmény meg hogy törvénybe van-e iktatva, hanem az, hogy milyen példát mutatnak a felnőttek, és ha például az állami nevelőintézet igazgatója rendszeresen abuzálja a rábízott nevelteket, akkor állami kitüntetést kap-e vagy nyilvánosan megmázsálják, az áldozatokat pedig kártérítésben részesítik.

Hátradőlhetünk majd, ha már rend lesz idehaza a fejekben és a bűnüldözésben. De jelenleg ez igen kevés embert foglalkoztat, elvégre az a fontos, hogy a show folytatódjék.

Mert mire is kellett a kormányzatnak éppen most fölmelegítenie az isztambuli egyezményt?

A katasztrofális hazai állapotok eltakarására.

Csak az elmúlt néhány napban-hétben elveszítette az állását több tízezer honfitársunk. A koronajárványra hivatkozva leépítik a kórházi ellátórendszert. Az egészségügyi dolgozókat katonai módszerekkel utasítják, miközben sokuknak a fizetése nemhogy nőne, egyenesen csökken. A bezárt iskolák közül sokat – gyermek hiányában – nem fognak tudni újranyitni a következő tanévben.

Ezenközben a Fidesz-holdudvar folyamatosan, nagykanállal merít a közösből. Dőlnek a haverokhoz a megrendelések meg egyéb állami vagyonelemek. Sok ezermillió forinttal lettünk szegényebbek mi, magyarok a járvány heteiben.

Miközben a kormányzat hazug propagandával félelmet gerjeszt, műbalhékat generál, aközben gátlástalanul megrabol. Megint.