Előfordul az ilyen…

rendőr, Zsiguli
Magyar Rendőr/Fortepan

1985. március 14-e volt. Pista – mint minden reggel – felkelt, megitta a KÖZÉRT-ben előző nap ledarált Karaván kávéját. Végre kapott, hónapok óta hiánycikk volt! Egy cukorral, sok tejjel itta. Úgy szerette. Nem tette tönkre a gyomrát, elég volt ahhoz az idegesség.

Pista ugyanis „reakciós” volt. Nem volt kibékülve a népi demokráciával. Reggel bement a gyárba, illedelmesen köszönt a „portás elvtársnak”, ledolgozta a „nyolcóramunkát”. Műszak után pedig beült a söntésbe egy barna Kőbányaira a brigáddal. Ahol megbeszélhették az élet nagy dolgait. Például hogy visszajut-e a Volán az NB I-be, vagy hogy még a múlt héten sem volt abból az import szovjet függönyanyagból, amit pedig Irénnel már tavaly kinéztek maguknak az új lakótelepi lakáshoz. Néhány sör után (na, jó, egy-két cseresznye is lecsúszott) bizony meg-megfogalmazódott a söntéspultnál, hogy azért mégsem olyan csodás itt a mennyország, mint az állítólag rothadó nyugaton.

Ezen a csütörtöki napon is elindult volna az üzembe. Készült is a délutáni sörözésre. De előtte a zsebébe csúsztatott egy kopott piros-fehér-zöld kokárdát. Még nagyapjától kapta. Neki pedig egy kolozsvári leányzó adta, amikor Észak-Erdély visszatértével a hadsereggel bevonultak Kolozsvárra. De Pista csak a zsebébe tette, kitűzni nem merte, hiszen azonnal elbocsátották volna.

Pistának ugyanis volt egy titka is. A szamizdat. Ami a Népszabadságban nem jelent meg, ami a TV Híradóban nem hangozhatott el, arról szoktak összeállítást készíteni. (Biztos hétfőn akarták bemondani a tévében – szoktak viccelődni.) Persze szó sem lehetett fegyveres felkelésről, Pista nem is akarta veszélybe sodorni szeretteit. De az írógép csattogása után meg-megszülettek olyan írások, amik leleplezték az árucikkhiányt, vagy azt, hogy nem igazán jó dolog eladósítani az országot a Nemzetközi Valutaalapnak. Na, emiatt volt benne az idegesség, ami tönkretette a gyomrát.

Indulás előtt megigazította szövetkabátját, végigsimított a zsebén, és nyúlt volna a kulcsáért. Csöngettek.

– Kinyitni, államrendőrség!

Pista ereiben megfagyott a vér. Az ajtó előtt három rendőr állt.

– Jöjjön velünk!

A kék Zsiguliból kiszállva egy szürke cellába vitték. Órákig nem szólt hozzá senki, majd késő délután egy őrnagyhoz vitték. Nem történt semmi különös, csak elbeszélgetett vele. A szamizdatról. Pista feszengett. Nem tudta, ki lehetett a besúgó, de szó szerint idéztek az írásaiból.

– Nem kellene ilyeneket írnia az elvtársnak. Nem igaz, hogy hetekig nem volt a kerületben sertésmájkrém! Volt! Vagy talán az elvtárs minden nap nyitástól zárásig figyelte a polcokat? Nem? Na, ugye! Népi demokráciánk nem engedi, hogy valótlan tényt vagy való tényt oly módon elferdítve állítson vagy híreszteljen, ami alkalmas arra, hogy a szocializmus építését akadályozza vagy meghiúsítsa.

Sóhajtott. Valóban nem figyelte naphosszat a polcokat, de többször is próbálkozott vásárolni. Irén is. A brigádból is többen ezt mondták. A falról Marx, Engels és Lenin azonban olyan rosszallóan nézett rá, hogy nem szólt.

– Ugye szeretne biztos egzisztenciát? Ugye szeretné, hogy a tanács kiutalja maguknak azt a lakótelepi lakást? És ugye Irénnek sem kellene elvesztenie azt a titkárnői állást a kerületi OTP-nél?

Az őrnagy szúrósan nézett, de tányérsapkáján a fakuló vörös csillag még fenyegetőbb volt. Pista nem válaszolt, elszorult torokkal nézte a kopott linóleumpadlót.

Visszavitték a cellába, bent töltötte az estét, és csak másnap este engedték ki. Közben senki nem szólt hozzá. Távozáskor megkapta a keményfedeles személyijét, valamint egy cetlit, mely szerint alulírott fentemlített f. év márc. 14. reggel 6 ó 15 p-től márc 15. este 8 ó 32 p-ig a rendőrkapitányság vendégszeretetét élvezte. Visszakapta a kabátját is.

Benyúlt a zsebbe. Üres volt!

– A zsebemben vol… – kezdte volna, de az ügyeletes tiszt közbevágott:

– Nem volt benne semmi! Rosszul emlékszik! Népi demokráciában előfordul az ilyen!

Könnybe lábadt szemmel botorkált hazafelé.

„Rabok tovább nem leszünk…” – mondta magában.

Másnap megtudta, a március 15-öt több szamizdatos ismerőse is a rendőrkapitányságon töltötte.

Öt évvel később, 1990-ben elment szavazni. Az őrnagy is. Utóbbi azóta is, mindig…