Késelések: két, balhés múltú társaság találkozott össze a Deák téren (frissítve)

Késelés
police.hu

(Frissítés: a homályos rendőrségi közlemény után kiderült információk alapján az áldozatok magyar fociszurkolók voltak, további részleteket itt olvashatnak)

Három embert hallgat ki a rendőrség gyanúsítottként a péntek hajnali, Budapest belvárosában történt kettős gyilkossággal összefüggésben: egy 18 éves fiatalt több emberen elkövetett emberölés, két társát pedig felfegyverkezve, csoportosan elkövetett garázdaság miatt - közölte Gál Sándor, a Budapesti Rendőr-főkapitányság életvédelmi osztályának vezetője pénteken, sajtótájékoztatón.

A rendőr alezredes elmondta: hajnali 3 óra 40 perckor kaptak bejelentést arról, hogy az V. kerületben, a Deák tér melletti úttesten csoportos verekedés történt. A rendőrök öt percen belül a helyszínen voltak, ahol

két fiatalt találtak szúrt sérülésekkel, mindketten a helyszínen életüket vesztették.

Az elkövetők elmenekültek, de a rendőrök a személyleírás és ruházat alapján a bejelentéstől számított 10 percen belül elfogták a késeléssel gyanúsított fiatalt, aki épp csütörtökön töltötte be a 18. életévét.

A gyilkos útközben eldobta a bűncselekményhez használt kést, ám azt a rendőrök a Paulay Ede utcában, egy autó alatt megtalálták.

Gál Sándor arról is beszélt, hogy az eddigi adatok szerint 10 fiatal verekedett össze, két, egymástól független, egymást nem ismerő társaság tagjai, akik 16 és 23 év közötti férfiak voltak és valamennyien budapestiek.

Hozzátette: azt a nyomozás során kell tisztázni, hogy miért verekedett össze a két társaság és mi váltotta ki a súlyos bűncselekményt. Kérdésre válaszolva később azt mondta: az eddigi adatok szerint "ad hoc jellegű történet zajlott".

Elmondta: mindkét társaságból állítottak elő a rendőrök fiatalokat, ahogy fogalmazott, "az ellentábor elszámoltatása is folyamatban van" és elképzelhetőnek nevezte, hogy még a nap folyamán nőhet a gyanúsítottak száma.

Beszélt arról is, hogy három lány is a helyszínen volt, ők azonban nem vettek részt a verekedésben, hanem megpróbálták a feleket szétválasztani. Őket tanúként hallgatják ki az ügyben. A két elhunyt fiatalon kívül más nem sérült meg a történtek során.

A két társaság tagjairól szólva elmondta:

90 százalékuknak van rendőrségi múltja, jellemzően garázdasággal, kábítószerrel kapcsolatos bűncselekmények miatt kerültek a hatóság látókörébe. Közéjük tartozik a késeléssel meggyanúsított fiatal is.

Kérdésekre válaszolva elmondta: a fiatalok a rendőrökkel együttműködőek. Arra a kérdésre, hogy a fiatalok alkoholt, kábítószert fogyasztottak-e, azt mondta: előbbire van adatuk, utóbbit a nyomozás során kell tisztázni. Mintákat vettek, de azok elemzése szakértő feladata.

Az alezredes azt mondta,

öt éve tölti be a BRFK életvédelmi osztályának vezetői posztját, de nyílt utcán történt ilyen brutalitással elkövetett esetre nem emlékszik.

Ugyancsak kérdésre válaszolva elmondta: nagy létszámú csoportról van szó, kamerafelvételek alapján elemzik, hogy történt pontosan a bűncselekmény.