Büntethetővé vált Hongkongban a kínai himnusz gyalázása

Büntethetővé vált Hongkongban a kínai himnusz gyalázása

Elfogadta a hongkongi törvényhozás a kínai himnusz védelmét célzó, vitatott törvénytervezetet csütörtökön - jelentette a South China Morning Post (SCMP) című hongkongi lap.

A kínai himnusz meggyalázásának büntethetővé tételéről szóló előterjesztés szerint akár három év szabadságvesztéssel, és 50 ezer hongkongi dollárig lesz büntethető, aki nem rendeltetésszerűen használja vagy meggyalázza a kínai nemzet himnuszt.

A jogszabályt 41 igen és 1 nem szavazattal fogadták el a hongkongi törvényhozók.

A törvénytervezetről szóló vitát már több alkalommal, köztük csütörtök délután is fel kellett függeszteni, mert ellenzéki képviselők rendzavaró akciókkal próbálták megakadályozni a törvény megszavazását. Demokráciapárti képviselők bűzt árasztó folyadékot locsoltak szét a teremben, ellehetetlenítve az ülés lefolytatását.

A kínai himnusz védelmét szolgáló jogszabály, valamint a Hongkongra vonatkozó nemzetbiztonsági törvény ellen több alkalommal vonultak már utcára a különleges közigazgatási státuszú városban, kritikusok szerint ugyanis mindkét törvény a hongkongi szabadságjogokat korlátozza.

A himnusz védelméről szóló törvény megszavazása ráadásul egybeesik a Tienanmen téri események 31. évfordulójával, amelyről hagyományosan gyertyafényes felvonulással emlékeznek meg Hongkongban, ám idén a hatóságok az új koronavírus-járványra hivatkozva nem adtak engedélyt az eseményre.

Nem engedélyezték Hongkongban a Tienanmen téri tüntetés évfordulója alkalmából tervezett megemlékezést

Harminc év óta először nem adott engedélyt a hongkongi rendőrség a gyertyás virrasztás megtartására, amelyet a pekingi Tienanmen téri tüntetés vérbe fojtásának évfordulója alkalmából rendeznek minden évben. A hatóságok a szervezőknek címzett hétfői válaszukban a koronavírus-járvány miatt bevezetett távolságtartási és gyülekezési szabályokra hivatkoztak, amelyek értelmében legfeljebb nyolcan gyülekezhetnek közterületen.

A megemlékezés szervezői közölték, hogy néhányan a határozat ellenére is a felvonulnak majd - a járványügyi óvintézkedések által megengedett nyolcfős csoportokba rendeződve, ám előfordulhat, hogy a megemlékezés során a jogszabály elfogadása ellen is tiltakoznak majd a résztvevők.

Kínában megszavazták az új nemzetbiztonsági törvényt, veszélyben Hongkong szabadsága

A várakozásoknak megfelelően elfogadta csütörtökön a kínai parlament a múlt pénteken ismertetett, Hongkongra vonatkozó nemzetbiztonsági törvénytervezetet. A hongkongi demokráciapárti politikusok és aktivisták aggodalmai szerint a hongkongi szabadságjogokat korlátozó törvénytervezet betiltja a lázadást, az elszakadási törekvések hangoztatását és a központi kormányzat ellen irányuló, felforgatónak minősített cselekményeket.

(MTI)