A Deák téri gyilkos azért hordott magánál kést, hogy "erősnek érezze magát"

A Deák téri gyilkos azért hordott magánál kést, hogy "erősnek érezze magát"

A Blikk információi szerint június végén külön temetőben helyezik végső nyugalomra a Deák téri gyilkosság két áldozatát. 

Június végén, de a tervek szerint külön helyen és külön időpontban helyezik végső nyugalomra Gergőt (21) és Lászlót (16). A fiatalabbik áldozat családja a büntetőeljárás mellett a család polgári peres úton kártérítést is követel majd a tragédia miatt. 

Mint ismert, Cs. Krisztián május 22-én halálra késelte a szülinapját ünneplő Lászlót és Gergőt. A rendőrök gyorsan elkapták az elkövetőt, aki az édesanyja szerint drog hatása alatt volt, ezért követte el a bűncselekményt. 

A Blikk szerint Cs. Krisztián a börtönben meghúzta magát: nem keresi a bajt és mindenben együttműködik az őrökkel. Korábban egy rokona azt mondta róla,

azért hordott magánál kést, hogy erősnek érezze magát, mert verekedni nem nagyon tud.

A gyilkossággal vádolt Krisztián édesanyja a lapnak úgy fogalmazott:

"Sajnálom, hogy Krisztián elvesztette a józan eszét, tudom, hogy azóta ezerszer megbánta a történteket. Bárcsak bemehetnék hozzá, hogy elmondjam neki: akármi is történt, én az anyja maradok, számíthat rám!"

- tette hozzá, leszögezve, hogy bocsánatot kér az áldozatok családjaitól.