A Greenpeace is örül a magyar műanyagtörvénynek, igaz, még vannak fontos feladatok

A Greenpeace is örül a magyar műanyagtörvénynek, igaz, még vannak fontos feladatok

A Greenpeace Magyarország saját sikerének tartja, hogy a ma megszavazott

hazai műanyagtörvény az uniós előírásokon túlteljesítve kiterjed a műanyag zacskókra is: részben tiltja, illetve szigorúan adóztatja azokat. 

A jogszabály azonban nem tesz eleget a kormány saját, idén télen tett ígéretének, amely szerint Magyarországon betiltják a műanyag zacskókat, és visszalépés az idén májusban nyilvánosságra hozott törvényjavaslatához képest is - írták.

A környezetvédők szerint ugyanakkor az új szabályozás mindezzel együtt jelentős előrelépés a jelenlegi állapothoz képest. Most ugyanis semmilyen korlátozás nincs a műanyag zacskók forgalmazására, és az úgynevezett „lebomló” zacskókon sincs termékdíj. Az új jogszabály értelmében betiltják a 15 és 50 mikron közötti falvastagságú műanyag zacskókat. A 15 mikronnál vékonyabb, úgynevezett „kiflis zacskók” termékdíját hússzorosára emelik: a jelenlegi 57 Ft/kg helyett 1900 Ft/kg-ra. Emellett az úgynevezett „lebomló” zacskókra is bevezetnek 500 Ft/kg-os termékdíjat. Utóbbiak azonban környezetvédelmi szempontból problémásak, ugyanis többnyire kizárólag speciális, ipari körülmények között bomlanak le. A 15 mikronnál vastagabb zacskók (ide tartoznak például a vékony füles szatyrok) esetén csak ezeket a lebomló zacskókat engedélyeznék, szintén 500 Ft/kg termékdíjjal.

A fentieknél részletesebb szabályozást, a tényleges korlátozásokat, tilalmakat a törvényre épülő, várhatóan hamarosan megjelenő kormányrendelet fogja szabályozni.

A Greenpeace Magyarország szerint most a legfontosabb feladat, hogy a kormány: 

  • biztosítsa, hogy az egyszer használatos zacskókra kiszabott termékdíjat a kereskedők nem építik bele az élelmiszerek árába;
  • előírja, hogy ne lehessen környezetkárosító, egyszer használatos zacskókat ingyen adni a fogyasztóknak;
  • garantálja, hogy az úgynevezett „lebomló” zacskókat külön begyűjtik, szakszerűen komposztálják. Ezek ugyanis többnyire természetes körülmények között nem bomlanak le, a műanyagos szelektívbe pedig nem dobhatók be, mert műanyagként nem újrahasznosíthatóak;
  • a készülő kormányrendeletet úgy alkossa meg, hogy a nyersanyagpazarló egyszer használatos termékek és csomagolóanyagok mihamarabb visszaszoruljanak a használatból, és az eldobható műanyagokat ne más egyszer használatos termékekkel helyettesítsük.

„Globálisan az eddig legyártott műanyagmennyiségnek csak kevesebb mint egytizede került újrahasznosításra. A legtöbb »lebomlónak« nevezett zacskó pedig csak még tovább fogja növelni a szeméthegyeket, ha nem gondoskodnak szakszerű begyűjtésükről. A valódi jó megoldás a többször használatos termékek, csomagolóanyagok használata, és a betétdíjas rendszerek visszahozatala. A Föld erőforrásai végesek, ezért fel kell hagynunk az egyszer használatos kultúra illúziójával”

– közölte Simon Gergely, a Greenpeace vegyianyag-szakértője.