Tiltakoznak a siófokiak a viharjelző mellé tervezett ötemeletes apartmanház miatt

Tiltakoznak a siófokiak a viharjelző mellé  tervezett ötemeletes apartmanház miatt

Az ügy már évek óta húzódik. Az 1956-ban épült meteorológiai mérőállomás a siófoki félsziget északnyugati csücskén a tó partján áll. Itt végeznek a nap 24 órájában meteorológiai és hidrológiai megfigyeléseket, de az épület mellett, van egy 20 méter széles, 60 méter hosszú telek, ami nem nagy ugyan, de annál drágább terület, így aztán nem csoda, hogy az elmúlt évtizedekben sokan meg akarták szerezni.

Végül ifj. Vidák László vette meg 2004-ben. Akkoriban még "csak" egy családi házat tervezett, de nem kapott rá engedélyt. Később ifj. Vidák mellett a telek társtulajdonosa lett Molnár György, a Molnárbeton és az Azúr Szórakoztatóközpont Zrt. tulajdonosa, illetve Kolarics Gergely, ügyvezető. Ekkor már mertek nagyot álmodni, mert ezúttal egy ötszintes, 8 lakásos társasházra kértek és végül kaptak építési engedélyt a Somogy Megyei Kormányhivataltól. 

Nem szeretnénk, ha ez az épület itt megépülne!

- mondta Lengyel Róbert, Siófok polgármestere, a Balaton-partján álló meteorológiai mérőállomáson tartott sajtótájékoztatón, amelyen helyi ellenzéki pártok képviselői és civil szervezetek is részt vettek.

A polgármester megkérdőjelezte, a vonatkozó jogszabályok értelmezését. Szerinte a parti mérőállomás mellé tervezett luxusapartmanház, veszélyezteti a pontos méréseket, ezért arra kérte a döntéshozókat és a tulajdonost, hogy a ropogó 20 ezreseken túl, lássák meg a Balaton szépségét is.

Júliusban egy kormányrendelet megtiltotta az építkezést, de a tulajdonos építtető még éppen a tiltás előtt szerezte meg az építési engedélyt.

- mondta Potocskáné Kőrösi Anita, a Jobbik országgyűlési képviselője. A Siófokon élő  ellenzéki politikus szerint innentől az állam feladata megakadályozni a beépítést, mivel a Somogy Megyei Kormányhivatal döntése ellen nem lehet fellebbezni, de bírósági úton megtámadható a határozat.

Potocskáné jelezte, írásban fordult Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszterhez, hogy megtudja, mi a fontosabb, az emberéleteket is megmentő pontos meteorológiai mérés, vagy az, hogy még ezt a kis területet is beépítsék.

Megkérjük az ombudsmant, hogy járjon el ebben az ügyben 

- mondta a helyi civil szervezetek képviseletében Falusi Adrienn. Arra számítanak, hogy ezen az úton rámutathatnak, azokra a törvénysértésekre, amelyek eredményeképpen elvben már holnap megkezdhetnék az építési munkálatokat.

A siófoki Meteorológiai Obszervatórium egy ikonikus épületegyüttes ezért is tiltakozik mindenki a beépítés ellen

- jelentette ki Jánosi Gábor a választókörzet képviselője. Ságodi Zoltán LMP-s politikus ehhez annyit tett hozzá, hogy megálljt kell parancsolni a féktelen beépítéséi hullámnak, mert a Balaton mindenkié.

Ez is egy darab Balaton-part amiből már nagyon kevés van, és azt látjuk, hogy  a NER felzabálja az egészet. 

- hívta fel a figyelmet Balla Péter a Momentum siófoki elnöke aki szerint mindent meg kell tenni az építkezés megakadályozása érdekében.

A résztvevők közölték, ha szükséges, akkor demonstrálnak a beruházás ellen, hogy így bírják rá az államot egy újabb Balaton-parti ingatlanmutyi leállítására.