Szerződést kötött a magyar kormány és a Hit Gyülekezete: bölcsődétől az egyetemig téríthetnek

Szerződést kötött a magyar kormány és a Hit Gyülekezete: bölcsődétől az egyetemig téríthetnek

Új, átfogó szerződést kötött a kormány a Hit Gyülekezetével. A dokumentumot Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes és Németh Sándor, a Hit Gyülekezete vezető lelkésze írta alá pénteken Budapesten.

Semjén Zsolt köszöntőjében kiemelte: a szerződés "emberöltőkre, méltányosan, részletekbe menően" rendezi mind jogilag, mind anyagilag "a Hit Gyülekezete helyzetét, szerepét" és társadalmi szerepvállalását.

Hozzátette: a szerződés "a méltányosság jegyében" rögzíti, hogy a Hit Gyülekezetét társadalmi feladatellátásához az állami és önkormányzati intézményekkel teljesen azonos támogatás illeti meg.

Németh Sándor hangsúlyozta, a megállapodás jogi és politikai garanciát nyújt az egyház intézményrendszerének működéséhez.

Az ATV többségi tulajdonosaként is ismert Németh szerint az elmúlt években sokat javult a Hit Gyülekezete társadalmi elfogadottsága, a közösség tagjainak érvényesülése előtt már nem állnak mesterséges akadályok, mint a korábbi évtizedekben, és köszönetet mondott Semjén Zsoltnak, amiért aktív szerepet vállalt az egyház megítélésének javításában.

Az Egyházi és Nemzetiségi Kapcsolatokért Felelős Államtitkárság tájékoztatása szerint az új szerződés tartalmazza, hogy

"az egyház önként vállalt feladata bölcsődei, köznevelési, felsőoktatási és szakképzési intézmények alapítása, fenntartása és működtetése, a családi értékek fenntartása, továbbá a nem az egyház által fenntartott köznevelési intézményekben is az iskolai hitoktatás".

A tartalmi összefoglaló szerint az egyház az általa fenntartott, működtetett köznevelési, felsőoktatási, szociális, gyermekjóléti, kulturális intézményeinek működéséhez és más, a közösséget szolgáló tevékenységéhez "a hasonló feladatot ellátó állami és önkormányzati intézményekkel azonos támogatásra jogosult", és hasonló fejlesztési feltételek illetik meg.