Bodolai László még akár bocsánatkérést is vár az indexes újságíróktól

Bodolai László még akár bocsánatkérést is vár az indexes újságíróktól

Kedd este az Index Zrt. elnöke, Bodolai LászlóMedia1 rendkívüli műsorában, a Spirit FM-ben az Index megszűnésével kapcsolatban adott interjút - írja a 24.hu.

Bodolai a beszélgetés során elmondta, hogy szerinte bármit tett volna, a mostani helyzet mindenképpen kialakul, és az sem igaz, hogy a Fidesznek bármilyen köze lett volna az események láncolatához.

úgy esett szét, hogy nem kellett belenyúlniuk, röhögnek a markukba.

Bodolai azt sem érti, hogy a szerkesztőség miért mondott "all in-t", hiszen nem volt miért, tudták a szerkesztőségben, hogy Gerényi Gábor még azelőtt lemondott a reformtervekről, hogy az index oldalán megjelent volna a függetlenségi barométer.

Szerinte, ha ez azért történt, mert egy új lap előkészülete tervezés alatt állt, akkor súlyos hibának tartja mindezt, ha pedig az egykori indexesek két héten belül új portált indítanak, olyan kiadóval, amely egy hónapja van bejegyezve, akkor bocsánatkérést vár mindenkitől, mert ebben az esetben színjátékról beszélhetünk.

Bodolai kitért arra is, hogy a szerkesztőség kérése, miszerint vegye vissza Dull Szabolcsot teljesíthetetlen volt, ha viszont ő állt volna fel, másnap fizetések se lettek volna, abban viszont bízott, hogy a "szerkesztőség logikusan gondolkodó fele" marad. Állítása szerint az elmúlt napokban több újságíró is bocsánatot kért tőle, mivel a történtekkel nem értenek egyet, ezért továbbra is reméli, lesz, aki meggondolja magát, és a megmaradó munkatársakkal választott új kollégákkal tovább lehet vinni az Indexet.

Cáfolta azt a pletykát is miszerint már keresik a laphoz az új embereket. Bár folyamatosan kap önéletrajzokat, de hirdetést nem adott fel, nem keresett meg senkit, és nem is tud hasonló lépésről. Azt viszont nem zárta ki, hogy a két másik igazgatósági tag, Sztankóczy András és Szombathy Pál - akik valószínűsíthetően maradnak az igazgatóságban - készülnek B-tervvel.

Az Index Zrt. elnöke szerint a szerkesztőség bázisdemokrácia alapján működött, ennek is volt köszönhető, hogy csak kisebb reformokat sikerült rajtuk keresztül vinni.

Törzsi alapon ment a felelősségi rendszer. Volt, akinek nagyobb hibát is elnéztek, másokat kisebbekért is letoltak, nehezen fogadták be a külsősöket. Önjáró, kreatív szerkesztőség volt, de a negatív visszacsatolásokat nehezen viselték.

Hiányolta a megfelelő kommunikációt is a szerkesztőséggel, szerinte ugyanis az üzleti elvárások a szerkesztőség tervei nem fedték egymást. Azt is sérelmezi, hogy amíg ő sok sajtópert megnyert az íróknak, sokan belekényelmesedtek a helyzetbe, hiszen a "Bódi úgyis megnyeri" hozzáállás azt közvetítette a külvilágnak, hogy az Index keveset hibázik, holott ez nem így volt.