Kiderült mit takar a raktárkoncert, amivel a kormány a zenészeket támogatja

Tankcsapda
Rajongók a Tankcsapda zenekar autós koncertjén a Debreceni Nemzetközi Repülőtéren 2020. május 29-én.
MTI/Czeglédi Zsolt

Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter múlthét csütörtökön közölte a kormányinfón, hogy augusztus 15-e után sem lehet 500 főnél nagyobb rendezvényeket megtartani, cserébe a kormány a zenészek megsegítésére kitalálta a raktárkoncert. Akkor még bővebb infóval nem tudtak szolgálni arról, hogy ez pontosan mit is takar.

Ma viszont Szentkirályi Alexandra kormányszóvívő ismertette ennek részleteit a közösségi felületén közzétett videójában. Ebből kiderül, hogy:

  • a zenészek számára 5 milliárd forintot különített el az állam, melyből összesen 150 raktárkoncertet (garázskoncert gondolom túl fiatalos lett volna) szerveznek meg
  • A zenészek a saját stábjuk segítségével, profi technikai körülmények között játszhatják el dalaikat
  • a zenészek és stábjaik kiemelkedő gázsit kapnak majd
  • a professzionális fény- és színpadtechnikáról, illetve a produkciók felvételéről és közzétételéről a Magyar Turisztikai Ügynökség koordinálásával, az Antenna Hungária gondoskodik majd
  • Várhatóan szeptemberben lehet őket megtekinteni

Vagyis csak az otthonunkban ülve hallgathatjuk majd vissza a közönség nélkül rögzített koncerteket, ami első hallásra nem tűnik egy ütős dolognak, de a szóvívő szerint annak ellenére is jó lesz ezeket megnézni, hogy egy valódi pogózós koncert hangulatát nem adja vissza.

A bejelentésből az is kiderül, hogy olyan nevekre számítanak, mint Tóth Gabi és Tóth Vera, Demjén Rózsi, Tankcsapda vagy Balázs Fecó. A többi, fesztiválról megszokott zenekarokról a legnagyobb fesztiválok szervezőivel egyeztetnek jelenleg.