AZ SZFE mellett vigyázó tekintetét Kaposvárról sem veszi le Vidnyánszky

AZ SZFE mellett vigyázó tekintetét Kaposvárról sem veszi le Vidnyánszky

A közelmúltban jelentették be, Vidnyánszky Attila lett a Színház- és Filmművészeti Egyetemet (SZFE) vezető alapítvány kuratóriumának elnöke, ettől függetlenül a Kaposvári Egyetem színészképzésétől sem távolodik el, bár szerepköre új.

Augusztus elsejétől – az SZFE kuratóriumának bejelentését követő naptól – ugyanis már nem rektorhelyettes, hanem rektori megbízott pozícióját foglalhatta el, s a Kaposvári Egyetemet is magába olvasztott Szent István Egyetem Rippl-Rónai Művészeti Karán folyó művészeti képzés magas színvonalú biztosításáért felelős. Megbízását díjazás nélkül látja el, derül ki az átlátszós adatigénylésből.  

Ezzel együtt a felsőoktatási hazai színészképzés területén már két intézményben is vezető szerepet tölt be. De ne feledkezzünk meg Beregszászról sem!

2018-ban ugyanis megállapodást írtak alá a Kaposvári Egyetem és a Nemzeti Színház vezető képviselői írták a somogyi megyeszékhelyen, miszerint magyar nyelvű színművészosztálya lesz a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolának. A tíz féléves képzéssel az intézmények együttműködésének eredményeként, a majdani végzősök a Kaposvári Egyetemtől kapnak diplomát.

A hallgatói önkormányzat sem fogadja el a Színművészeti új kuratóriumát

A Facebookon közzétett közleményben tiltakozik a Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatói önkormányzata az ellen, hogy az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) nem fogadta el feltételüket, mely szerint az öttagú kuratóriumba 3 tagot az egyetem szenátusa, 2 tagot a minisztérium jelöljön ki.

Jelenleg Magyarországon egyébként felsőoktatásban csak Kaposváron és az SZFE-n lehet színészetet tanulni, akiknek nem sikerül ezen intézményekbe bekerülni, egyéb képzéseken vehetnek részt.