Lukasenka az új alkotmány elfogadása után hajlandó lenne újra megméretni magát

Lukasenka az új alkotmány elfogadása után hajlandó lenne újra megméretni magát

Fehéroroszországban új elnökválasztást csak egy új alkotmány elfogadását követően fognak tartani – jelentette ki Aljakszandr Lukasenka fehérorosz elnök hétfőn a minszki traktor-, illetve autógyárban (MZKT) mondott beszédében, amelyet a Belarusz-24 televízió közvetített.

Új alkotmányt kell elfogadnunk, ahogy azt ti is akartátok… Népszavazáson kell elfogadni, mert az előző alkotmányt is referendumon fogadtuk el, s ha akarjátok, ennek alapján lehet elnök-, parlamenti és helyhatósági választásokat tartani

– hangoztatta Lukasenka, akit a Ria Novosztyi orosz hírügynökség idézett.

Mint mondta, az ország új alaptörvényének a kidolgozása már folyik. Lukasenka szerint két változatot már elutasított azzal az indokkal, hogy azok szövege csak kevéssé tér el a jelenleg hatályostól. Ismételten hangsúlyozta, hogy kész megosztani a hatalmat, de „nem az utca nyomására”.

A vitatott körülmények között hatodszorra újraválasztott fehérorosz elnök a nap folyamán viszont még úgy fogalmazott: „Volt már egy választás, és amíg engem meg nem ölnek, nem lesz másik”.

Lukasenka: csak a holttestemen át lehet új választást tartani

"Volt már egy választás, és amíg engem meg nem ölnek, nem lesz másik" - jelentette ki egy fehéroroszországi traktorgyárban Aljakszandr Lukasenka fehérorosz elnök hétfőn a tut.by fehérorosz hírportál tudósítása szerint. Egyre nehezebb erőből lenyomni a belarusz tüntetéseket, a Reuters beszámolója szerint vasárnap az ország történetének eddigi legnagyobb demonstrációja zajlott, Minszkben 200 ezer ember gyűlt össze.

Andrej Dmitrijev, a Mondj Igazat elnevezésű társadalmi szervezet társelnöke, volt elnökjelölt a parlament rendkívüli ülésének összehívását szorgalmazta új választások kitűzése céljából. „Új választások, a fogva tartottak szabadon engedése, a békés állampolgárokkal szembeni erőszakos incidensek kivizsgálása, béke a városok utcáin és tartózkodás az erőszaktól” – összegezte követeléseit a politikus.

Hétfőn a fehérorosz ellenzék felhívására számtalan üzemben és az állami televízió épülete előtt kezdődött tiltakozás a vitatott elnökválasztási eredmény, Lukasenka újraválasztása ellen.

A TASZSZ orosz hírügynökség helyszíni beszámolója szerint az állami rádió és televíziós társaság több dolgozója is megerősítette, hogy kétszáz kollégájuk csatlakozott a tiltakozókhoz. A tájékoztatás szerint a médiavállalat vezetése nem támogatja a tüntetőket.

A fehérorosz köztévé jelenleg a semmit sugározza

A Financial Times oroszországi tudósítója, Max Seddon Twitterén osztott meg egy rövid videót a fehéroroszországi köztévé mai adásából, vagyis a semmiből egy részletet. Miután az állami csatornánál sztrájkba kezdtek, nem volt ki vigye a műsort. Hanna Liubakova helyi újságíró szerint a sztrájk fontos lépés volt az ország életében, mivel sokan az állami propagandát nyomó televízióból tájékozódnak, most viszont az elnök kezében eggyel kevesebb eszköz maradt.

Időközben a Beltelekom fehérorosz távközlési vállalat közölte, hogy az internet-hozzáféréssel kapcsolatban hétfőn reggel felmerült problémákat műszaki zavar okozta, és ezt már sikerült elhárítani. A nap folyamán Minszk több kerületéből is arra panaszkodtak, hogy elérhetetlenné vált a mobilinternet, és nem működnek a VPN virtuális magánhálózatokon keresztül folytatott távhívások sem. Az internetszolgáltatás az augusztus 9-i elnökválasztás óta akadozik, Lukasenka azt állítja, ez külföldi hackerek kibertámadásainak tudható be.

Fehéroroszországban egy hete folyamatosak a tüntetések. A tiltakozók szerint Aljakszandr Lukasenka elnök elcsalta az augusztus 9-én tartott elnökválasztást, amelyen a hivatalos adatok szerint a voksok 80,1 százalékát kapta.

(MTI)