Lukasenka hívei ellentüntetésbe kezdtek, maga az elnök is megjelenhet közöttük

Lukasenka hívei ellentüntetésbe kezdtek, maga az elnök is megjelenhet közöttük

Minszkben, a valószínűleg elcsalt választások miatt vasárnap délután a tüntetők a szabadság menetére készülnek, közben Lukasenko néhány száz híve is megjelent az utcákon. Az ellentüntetők tömege azóta növekedni kezdett, egyes információk szerint buszok százai és néhány vonat is elkezdte szállítani a résztvevőket vidékről Minszkbe - írja a hvg.hu.

Állítólag maga a fehérorosz elnök, Aljakszandr Lukasenka is felbukkan majd a követői között, a BBC szerint az ellentüntetők közé az állami szektorban dolgozókat is kivezényelték.

Az országban folyamatosak a tüntetések a múlt vasárnapi elnökválasztás óta, amelynek során a hivatalban lévő Lukasenka a szavazatok 80,1 százalékát szerezte meg a végleges eredmények szerint. Az ellenzék választási csalással vádolta Lukasenkát.

rendőri brutalitás miatt már az EU is szankciókat sürget Fehéroroszországgal szemben. Korábban megírtuk, hogy a rendőrség különleges alakulatainak védelme alá helyezték a fehérorosz állami rádió és televízió székházát. Közben Lukasenka Putyin segítségét kérte telefonon a helyzet mielőbbi rendezése érdekében.