Lukasenka a bajban kész a "hátát Putyin hátának vetve viszonozni a tüzet"

Lukasenka a bajban kész a "hátát Putyin hátának vetve viszonozni a tüzet"

Lehetetlen valóra váltani a több mint két évtizede aláírt szövetségi szerződés alapján az orosz-fehérorosz integrációt - jelentette ki Aljakszandr Lukasenka fehérorosz elnök orosz újságíróknak adott nagyinterjújában. Lukasenka szerint a mai körülményekhez alkalmazkodva lehetne kialakítani az integráció új útjait.

"Mára két nemzedék nőtt fel azóta, ezért ma már lehetetlen megvalósítani azt az integrációt"

- nyilatkozott Lukasenka az orosz médiában szerdán közölt interjúban.

A hétfőn Moszkvába készülő fehérorosz vezető azt mondta, emiatt olyan "térképekről" kezdett el tárgyalni Vlagyimir Putyin orosz elnökkel, amelyek alapján a mai körülményekhez alkalmazkodva lehetne kialakítani az integráció új útjait. Hangsúlyozta az egyenrangúság fontosságát a gazdasági integrációban. Kijelentette, hogy Fehéroroszország nem kíván kilépni a Kollektív Biztonsági Szerződés Szervezetéből,, hozzátéve, hogy hazája NATO-tagságát Oroszország "kategorikusan megakadályozná".

Moszkva szükség esetén kész segítséget nyújtani Lukasenkának

Vlagyimir Putyin orosz elnök egy vasárnapi telefonbeszélgetés során biztosította Aljakszandr Lukasenka fehérorosz államfőt, hogy Moszkva szükség esetén kész segítséget nyújtani számára - írta közleményében a Kreml. A Kreml azt állította, hogy Fehéroroszországra külső erők gyakorolnak nyomás. Ezt a narratívát erősíti Lukasenka is, amikor a NATO-ról beszél:

Leszögezte, hogy a 60 ezres fehérorosz hadsereg hadba lépne egy Oroszország elleni nyugati katonai agresszió esetén. Felhívta a figyelmet arra, hogy az orosz-fehérorosz szakasz kivételével mindenütt megerősítették a határőrizetet.

Kifejezte reményét, hogy az elmúlt hónapok eseményeiből hozzá hasonlóan az orosz elnök is tanult.

Emlékeztetett korább kijelentésére, miszerint a bajban kész a "hátát Putyin hátának vetve viszonozni a tüzet." Szavai szerint mindenben kész "veszekedni" orosz kollégájával, kivéve a biztonsági kérdéseket.

Úgy vélekedett, hogy a külső erők Fehéroroszországon keresztül Oroszországot próbálják "megragadni". Lukasenka szerint a Putyin által felállított rendvédelmi tartalékot nem vetették be hazájában és kifejezte reményét, hogy erre nem is lesz szükség.

Lukasenka azt mondta, hogy a Navalnij-ügyben Minszk által korábban közzétett hangfelévételnek további, "szenzációs részleteket tartalmazó" részletei vannak, amelyek várhatóan szintén nyilvánosságra fognak kerülni. Az elnök szerint a Varsó és Berlin között a fehérorosz hírszerzés által "elfogott" telefonbeszélgetés részvevői nem lengyelek vagy németek, hanem amerikaiak.

A korábban publikált részlet szerint az ügy, amelynek hivatalos berlini narratívája szerint az orosz ellenzéki politikus ellen Novicsok típusú méreggel követtek el merényletet, hamisításon alapul. Varsó és Berlin valótlannak minősítette a Minszk által megfogalmazott vádakat. A felvételek Lukasenka az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) rendelkezésére bocsátotta.

Állítása szerint a fehéroroszországi "zavargásokat" kívülről szítják, elsősorban amerikaiak, egy Varsó melletti központból, másodsorban Csehországból, de Litvániából és Ukrajnából is. Úgy vélekedett, azért "gyűlölik" őt az amerikaiak, mert országa nem vált az Oroszország körüli "egészségügyi kordon" részévé és mert ő maga "nem engedte a küszöbre sem" Soros Györgyöt.

Lukasenka kijelentette, hogy hajlik az előrehozott elnökválasztásra, de csak az alkotmánymódosítás és helyi választások megtartása után. Határidőt nem nevezett meg, csak annyit mondott erről az idén decemberben vagy jövő januárban összehívandó összbelorusz népgyűlés dönthet majd, egyéb politikai és gazdasági kérdések, egyebek között az új ötéves tervet mellett.

Azt hangoztatta, hogy Fehéroroszországban, ahol a gazdaság a nehézségek ellenére is működik, nincs ok "színes forradalomra", mint ahogy annak idején Örményországban vagy Ukrajnában. Rámutatott, hogy az ország összes vállalata működik, a sztrájkfelhívások ellenére is.

Álláspontja szerint a fehérorosz erőszakszervezetek nem követtek el törvénysértést a tüntetések szétverésével. Azt mondta, azért ragadott gépkarabélyt, hogy bebizonyítsa, nem gyáva.

(MTI)

Nincs megállás: újabb fehérorosz ellenzéki vezetőt vettek őrizetbe, házkutatást is tartottak

Újabb fehérorosz ellenzéki vezető, Makszim Znak elhurcolásáról számolt be szerdán Viktar Babarika volt ellenzéki elnökjelölt stábja. Egy, a Telegram-csatornájukon közzétett felvételen az látszik, hogy civil ruhás, álarcos emberek elfogják, majd ismeretlen helyre szállítják Makszim Znakot, az ellenzéki Koordinációs Tanács elnökségi tagját.