A szegény elnyomott Vidnyánszkyak

SZFE
Sarkadi-Illyés Csaba / Alfahír

(Figyelem! Ez egy véleménycikk! A leírtak nem feltétlenül tükrözik a teljes szerkesztőség álláspontját, de fontosnak tartjuk, hogy helyt adjunk a kulturált és logikusan érvelő, vitaindító véleményeknek is.)

 

A színházi életet felkavaró botrány szomorúan emlékeztet a nyilasok hajdani purifikátori törekvéseire. Díjakkal, munkákkal, lehetőségekkel elkényeztetett kormányközeli emberek agresszív rohama egy oktatási intézmény ellen, amely nem az „övék” – volt eddig.

Tézis: a gonosz nemzetáruló mocskos liberális sorosista gazemberek elnyomják a szegény tisztességes, keresztény, nemzeti Magyarországot. Ezt a legilletékesebb helyről tudhatjuk, maga a kétharmados keresztény-nemzeti kormánytöbbség jelenti be, átlagosan hetente ötször. Rendelkezésükre áll ehhez majdnem ötszáz közpénzen működtetett médium, nyomtatott és hangzó, valamint internetes szerkesztőség és platform. Továbbá fizetett trollok hada a közösségi médiában.

A szegény, elnyomott, keresztény tehetségek legtehetségesebbjei közé számít Szakács Árpád, aki egymaga kénytelen folytatni vitéz Kolosváry-Borcsa Mihály nemzetmentő munkáját. Nevezett Kolosváry-Borcsa éjt nappá téve tisztogatta a magyar kultúrát, nagy tekintélyű tudóssá lett az elnyomott szélsőjobboldali-nyilas nemzetrész köreiben. Nagy művét, A zsidókérdés magyarországi irodalma címűt (1943-ból), amelynek alcíme A zsidóság szerepe a magyar szellemi életben, kiegészíti a mélyen tudományos lista: A zsidó származású írók névsora. A nagy tudós a nyilas hatalomátvétel után Szálasi sajtófőnöke lett.

Ezt a zászlót emelték fel a Gede testvérek 1999-ben, kiadván vitéz Kolosváry-Borcsa hiánypótló alkotását (elvégre mi sem mond többet páldául egy regény értékéről, mint a szerző nagymamájának a származása). A kiadvány megható utószava szerint „Mikor Magyarországon Tildy Zoltán, a palástos hóhér írja alá a halálos ítéleteket, az erdélyi protestánsok keményhitű unokája Szűz Mária kebelére hajtja fejét és – katolizál a börtönben.”. A Gede testvérek vetése termékeny talajra hullott a Szakács Árpádokban. Szakács testvér is listákat készít: ki mennyi állami apanázst kapott a nemzetrontó balliberális, sorosista gazfickók közül. Szakács testvér mára a kormánypárti „kereszténység” egyik legfőbb ideológusa, szellemi vezére lett.

Szakács testvér jóvoltából a minap arról is értesülhettünk valamelyik Fidesz-csatornán, hogy „a jobboldal által elnyomott színházi világban” 2010 óta pl. az előadások száma a 2010. évi 19 188-ról 2017-re 32 322-re nőtt, a színházlátogatások száma 4 580 ezerről 8 378 ezerre emelkedett. Szakács testvér ebből is levonta azt a következtetést, miszerint a jobboldali kormányzat jóvoltából hatalmasat fejlődött a hazai színházi élet az elmúlt évtizedben. Szakács testvér orákulum, nem vonhatjuk kétségbe, amit mond, színházba nyilván a kormány miatt mennek az emberek, nem a produkció meg a színészek miatt.

No de mit kezdjünk akkor a másik megkérdőjelezhetetlen tehetség, a keresztény jobboldali igaz nemzeti Vidnyánszky Attila ki- és bejelentéseivel? Vidnyánszky Attila a maga csalhatatlan éleslátásával megállapította, hogy „A mi szakmánkban nem volt rendszerváltás. Most történik. Ilyen egyszerű a dolog. Harminc, vagy ha akarom, inkább hetven éve elfojtott gondolatok kerülnek most felszínre” továbbá: „évtizedes, lappangó konfliktus került napvilágra és nekem annyi a felelősségem, hogy én, illetve mi, meg mertük lépni azt, amit eddig senki.” Azt is leszögezte, hogy a Színház- és Filmművészeti Egyetem doktori iskolája igazgatójának, Karsai Györgynek „én nem fogom soha tudni elmagyarázni, hogy mi a nemzet, meg a haza, meg a kereszténység, mert alkalmatlan arra, hogy befogadja azt, amit én gondolok. Gondolkodása ebben a tekintetben kizárólagos és kirekesztő.”. Kizárólagos és kirekesztő gondolkozás tárgyában talán ennyi is elég – mindenesetre Vidnyánszky úr pár nap elteltével visszavonta ezt a kijelentését, és Karsai ekkor már „Gyuri” lett.

Az augusztus egyébként azzal telt, hogy a Fidesz-keresztények az összes militáns kormányfórumon gyalázták a színművészetit, elsősorban is az ott dolgozó tanárokat, aztán meg magát az intézmény szellemiségét. Az SZFE-t libernyák, bolsevista őskövület, bezárkózó, keresztény- és nemzetellenes sötét barlangnak festette le a kormánysajtó. Azt is örömmel jelentették be a kormánypárti szerkesztőségek, hogy ideje „rendet tenni”, kifüstölni onnan a rohadt baloldali stb. bagázst. Na ebből lett elege az intézmény hallgatóságának és tanári karának. Fellázadtak-lázadnak, sőt egy kb. húszezer embert megmozgató demonstrációt is szerveztek Budapesten – amelyről csak a kormánysajtó nem számolt be a súlyához méltón.

Vigyázó szemünket most már az elnyomott Vidnyánszkyakra vessük. Vidnyánszky Attila Orbán Viktornál szűk esztendővel fiatalabb. Az akkori Szovjetunióban, Beregszászon született, Ungváron tanári, Kijevben pedig rendezői diplomát szerzett, ugyanott mesterségtanár volt 1997-ig. Egyidejűleg megalapította és vezette a Beregszászi Illyés Gyula Magyar Nemzeti Színházat. Ennyit a szovjetunióbeli, illetve ukrajnai elnyomatásáról.

Magyarországon 1999 óta működik. 1999-ben a Hevesy Sándor téri (akkori Nemzeti) színházban kezdte pályáját, 2004-től a Magyar Állami Operaház rendezője volt, 2006–13-ban a debreceni Csokonai Színházat vezette. Azóta a budapesti Nemzeti Színház igazgatója. Közben tagja lett a Magyar Művészeti Akadémiának, megalapította és évekig vezette a Magyar Teátrumi Társaságot. A Wikipédia 23 díját sorolja fel, vegyesen magyar és külföldi (közte ukrán) elismeréseket. Az Orbán-rezsimtől kapott Kossuth-díjat, 2011-ben. Ez a szegény, elnyomott színházi ember lett pár hete a magánosított (elegánsabban „alapítványi tulajdonba került”) SZFE legfőbb vezetője, gyakorlatilag a főtulajdonosa.

Ebben a minőségében nyilatkozta, hogy „Mi egy végtelenül zárt rendszeren akartunk változtatni”. Érzékenyebbeknek feltűnhet a múlt idő: akartunk… Az a baj ezzel a nyilatkozattal, hogy csak pár napja, jóval a helyzet elmérgesedése után hangzott el. A tisztánlátáshoz idézzünk kicsit bővebben: „Nekünk abban van az igazságunk lényege, hogy egy végtelenül zárt rendszeren akartunk változtatni. A mostani SZFE gyakorlatilag a Katona József Színház iskolájaként működött.”

Talán ez a mondat a legőszintébb az elmúlt hónapok megnyilatkozásai közül. Igen, Vidnyánszky és a hozzá csatlakozók nem szeretik/utálják (nem kívánt törlendő) a Katona-csapatot. Ha nem, hát nem. Nem kötelező szeretni senkit. Azonban abból, hogy a fia is az SZFE-n végzett, nyilvánvaló: nem igaz, hogy a „Katona József Színház iskolája” bármilyen formában gátolta volna például ifj. Vidnyánszky szakmai fejlődését vagy karrierjét. Ha (id.) Vidnyánszky őszinte lett volna, akkor elmondhatta volna abban az interjúban azt is, hogy örül, amiért a „Katona-brigád” lemondott és eltűnt az SZFE-ről.

Ennek az írásnak nem feladata valamiféle magasröptű kritikát adni sem a Katonáról, sem a Vidnyánszky művészi értékéről. Azt viszont magyar polgárként, a magyar kultúrából élő emberként igenis jogunk van megállapítani, hogy Vidnyánszky meg az egész átalakítás vérlázítóan agresszív, otromba volt, és eddig csak rombolt, nem épített semmit. Ismerve a Fidesz-rezsimet, természetesen nem lesz semmiféle beismerés. A Fidesz-kereszténységnek nem része a bűnbánat, sem a bocsánatkérés.

Utóirat gyanánt még két dolgot hadd rögzítsünk:

  1. Az új, Vidnyánszky-féle Fidesz-kuratórium nem tett le semmit az asztalra. Például a párhuzamos Moholy-Nagy művészeti egyetemi (MOME) átalakulásban augusztus 3-án készen volt az új alapító okirat, az új SZMSZ és az új szervezeti rend. Ott nem is volt semmiféle balhé.
  2. Azok a Fidesz-művészek, akik most kórusban gyalázták az SZFE-t – nagy többségükben ott végeztek. Nézzenek tükörbe: annyira el voltak nyomva, hogy a libernyák, gyurcsányista, belterjes főiskoláról egyenesen a Fidesz karjaiba kellett futniuk? Biztosak benne, hogy csak rosszat kaptak az SZFE-n? Hogy leszoktatták őket a gondolkodásról? Széttörték, kicserélték a személyiségüket? Elvették istenhitüket?

Ismerve a Fidesz-világot, azon sem lepődnék meg, ha véletlenül kiderülne valamelyik új Fidesz-kurátorról, hogy annak idején párttag volt az átkos emlékű kommunizmusban...