UEFA: a stadionok kapacitásuk 30 százalékáig fogadhatnak nézőket

Groupama Aréna, FTC

Az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) engedélyezi, hogy az égisze alá tartozó mérkőzéseken a stadionok legfeljebb harmincszázalékos kihasználtsággal fogadjanak nézőket.

Ez azt jelenti, hogy a Ferencváros, amely a Juventus, az FC Barcelona és a Dinamo Kijev csapatát is vendégül látja majd a BL csoportkörében,

nagyjából 7 ezer szurkolót engedhet be a Groupama Arénába.

Messivel, Ronaldóval és Rebrov korábbi csapatával meccsel a Fradi a BL-ben

Csütörtök délután Genfben összesorsolták a Bajnokok Ligája (BL) csoportkörének résztvevőit, melyben a Ferencváros 1995-ös és a Debrecen 2009-es részvétele után ismét volt magyar érdekelt, ugyancsak az FTC révén. Mint ismert, a zöld-fehérek kedden 0-0-s döntetlent játszottak a norvég Molde ellen, és mivel az odavágó idegenben 3-3-as döntetlenre végződött, idegenben lőtt gólokkal a magyar bajnok került a BL főtáblájára.

A magyar szövetség (MLSZ) honlapján jelezte, hogy a határozat az októberi válogatott mérkőzésekre is érvényes, ugyanakkor a magyar együttes előbb jövő csütörtökön Európa-bajnoki pótselejtezőn Bulgária vendége lesz Szófiában, majd három, illetve hat nappal később Szerbia és Oroszország fővárosában lép pályára a Nemzetek Ligájában, így a nemzeti együttest legközelebb csak novemberben láthatják a magyar szurkolók.

A végső döntést minden esetben az illetékes helyi hatóság mondja ki,

vendégszurkolók viszont nem lehetnek egyik arénában sem

az UEFA rendelkezései szerint.

Az UEFA égisze alatt március közepe óta valamennyi mérkőzést zárt kapuk mögött játszották le a koronavírus-járvány miatt, az egyetlen kivétel a budapesti Puskás Arénában múlt csütörtökön rendezett Bayern München-Sevilla európai Szuperkupa-találkozó volt, melyen éppen azt tesztelték, hogy a nézők milyen körülmények között látogathatják újra a nemzetközi meccseket.

(MTI)