Állatkínzással a gyengék is uralkodhatnak valakin - interjú Bóday Pállal, a Macskaárvaház alapítójával

Macska
pixabay.com

Van baloldali és jobboldali állatvédelem? Létezhet politikai stratégia az állatkínzás néma tűrése mögött? Tényleg a macskasimogató libsi, szingli, vegán bringások akadályozzák a gyermekeiket autóval iskolába szállító konzervatív, keresztény, normális családanyákat az úton? És mikor jön el a pont, ha már nem csak kínosak, hanem szegényebbek is leszünk néhány berögzült és kegyetlen szokás miatt? Bóday Pállal, a Macskaárvaház Alapítvány kuratóriumi elnökével beszélgettünk a hazai állatvédelemről, és ami mögötte van.

Nemrég elég nagy vihart kavart egy Magyar Nemzetben megjelent publicisztika, amiben a szerző az állatvédelmen gúnyolódott, megkérdőjelezve az állatok jogait és szerepét a társadalmunkban. Noha az írás fókuszában vélhetően egy fővárossal szembeni kritika akart szerepelni, ehelyett a kormánylapban társadalmi csoportokat állítottak szembe egymással, és jóformán emberi jogként írták le az állatokkal szembeni ellenségeskedést. Van baloldali és jobboldali állatvédelem, vagy jobboldali nincs is?

Kétségtelen, hogy az ellentétek szításának fejlődő piaca van mostanában, de a valóságban az állat- és környezetvédelem, avagy szebb kifejezést használva a teremtésvédelem nem baloldali és jobboldali dolog. Tény, hogy állatvédővé az ember sok úton válhat, mi például fundamentális, keresztény értékként tekintünk rá, de ugyanígy a zsidóság és a muszlim világ is megtalálja saját vallási útjait idáig. Emellett el lehet jutni laikusként, ateistaként is ahhoz a logikus nézethez, hogy vagy harmóniában élünk a körülöttünk lévő növény- és állatvilággal, vagy egyszerűen nem fogunk tovább élni.

Bóday Pál, a Macskaárvaház Alapítvány kuratóriumi elnöke
Harmati András/Alfahír

Akkor ebben még sincs politikai osztódás? Mert errefelé mindenben van, még a húsevésben is.

A teremtésvédelem egy olyan magasrendű lelki állapot, ami lényegtelenné teszi, honnan jutottál el oda. Én akkor tapasztaltam ezt, amikor tavaly Komáromban egy csincsillatelepnél, a tűző napon tartottunk tüntetést. Tudni kell, hogy a világ szőrmeipara Magyarországra tart, mert úgy tűnik, itt elnézőbbek a hatóságok. Emlékszem, ahogy ott sétáltunk, és láttam nemzeti radikális fiatalokat, amint a CEU-ról érkezett lányokkal beszélgettek.

Tüntetés a csincsilla-prémipar ellen Komáromban
Szurkolók az Állatokért

Nekik a hagyományos politikai elvárások szerint leköpni, megpofozni, lezsidózni, lenácizni kellett volna egymást, de ehelyett együtt vonultak oda, ahol több tíz- és százezer kisállat szenved csak azért, hogy a bundájukból elkészülhessen az őszi vagy tavaszi divatnak megfelelő kollekció. Hozzáteszem, feleslegesen, hiszen ma már a műszőrmék is nyújtanak olyan minőséget, hogy szükségtelenné vált az állatok emiatti leölése.

Ha ez így van, akkor egyáltalán miért lehet kérdés, hogy az állatvédelem milyen csoportokhoz köthető?

Azért döbbenetes, amikor egy kormánypárti, alapvetően konzervatív és neves médiumban ilyesmit olvashatunk, mert attól félek, hogy ez valójában nem magánvélemény. Persze anélkül, hogy bárkit meg akadnék vádolni, van egy olyan érzésem, hogy bizonyos kormányzati körök – ha nem is az összes kör, mert ismerek lelkes állatvédő kormánypárti politikusokat – szeretnének propaganda szempontjából rápróbálni az állatgyűlöletre. Ennek vannak történelmi gyökerei bal- és jobboldalon egyaránt, a lényege pedig talán úgy lenne összefoglalható, hogy a nem túl okos és tájékozott, kevesebb joggal és rosszabb egzisztenciával rendelkező embereknek megadhatja a politika azt az ellenségképet, ami felett még ők is uralkodhatnak. Azt mondják,

 „fölöttetek eldőlnek ugyan a dolgok, és nincs beleszólásotok semmibe, valójában nem is vagytok igazi haszonélvezői a politikának és a gazdaságnak, de nyugalom, vannak azért alattatok is, akiken uralkodhattok.”

Ennek az üzenetpróbának pedig az lehet a gyakorlati lecsapódása, hogy azt a sertést vascsővel is szét lehet verni, az a kutya jól elvan azon az egyméteres láncon egy életen át, és így tovább. Ráadásul ezt most keresztény ideológiaként akarják eladni, pedig azért mindennek van határa: Assisi Szent Ferenc kontinensén ne akarják már keresztény tanításként előadni, hogy az állatokkal bármit meg lehet tenni!

Márpedig egy olyan írás, mint ami a Magyar Nemzetben megjelenhetett, azt sugalmazza, hogy az állatokkal bármit meg lehet tenni, holott ez még a hatályos állatvédelmi törvények szerint sem igaz.

Idáig el lehet jutni azzal, hogy századszorra is kritizálni akarták Karácsony Gergelyt? Boruljon minden, amihez kicsit is köze van, amivel ő is egyetért? Közlekedés vagy állatvédelem, az mindegy?

Abszolút lenne helye Karácsony Gergelyék politikáját kritizálni, történjen az bármilyen okból vagy aspektusból, de engem az döbbentett meg, hogy a folyamatokat, amiket a főváros és a kerületi polgármesterek elindítottak, azt egyesek radikálisan zöldnek tekintik. Ez szörnyű. Aki egy kicsit is jár külföldön, tájékozott ember, találkozik osztrák, német, francia vagy észak-európai kis- és nagyvárosok működésével, az látja, hogy amit Karácsonyék csinálnak környezet- és állatvédelem területén, az egy nagyon-nagyon, éppen csak európai minimum.

Más kérdés, hogy Tarlós István tíz éve után ezek radikális, veszett gondolatoknak tűnhetnek: mint például, hogy lehessen Budapesten biciklizni, hogy ezt a szörnyű autóforgalmat kicsit korlátozzuk, vagy akár, hogy legyen egy politikus, aki az állatvédelemmel is foglalkozik.

Ezeket lehet forradalmi gondolatoknak tartani, de inkább olyan európai minimumok, melyeket Nyugaton bárhol, bármilyen világnézetű polgármester alapvetőnek tart. És még csak nem is arról beszélek, amikor teljes városrészekből tiltják ki az autókat, vagy télen napelemmel fűtött kis házikókat csinálnak a kóbormacskáknak, noha ilyen példákkal még Isztambulban is találkozhatunk. Szóval az is félelmetes, hogy mi vajon hol tartunk, ha radikálisnak tartunk valamit, ami világszerte normális: a jobb városi levegő elérése, az állatvilág felé nyújtott magasabb empátia. Nem tudom, milyen világképre akar kifutni az, aki ezeket megkérdőjelezi.

Olvastuk: olyanra, hogy aki bringával jár Budapesten, az egy szingli, liberális alak, míg aki autózik az keresztény, családos ember, aki nem tud iskolába sietni a gyerekeivel a hippik miatt.

Vidéki, fideszes polgármesterek is bölcsen elmondják, hogy ma már az autók nem igazából valók nagyvárosokba. Aki erre a propagandára akar rápróbálni, úgy gondolom, a saját ideológiai holdudvarába fog ütközni. Olyan nincs is, hogy biciklis. Emberek vannak, akik váltakozó arányban használják a biciklit, az autót és a tömegközlekedést. Bármelyik Budapesten lakó ember lehet aznap autós, tömegközlekedő, vagy kerékpáros. Aki megpróbálja megfejteni, hogy kik ülnek a bicikliken, az nem kirekesztő, hanem alapvetően sértő a budapesti és a vidéki, nagyvárosi lakossággal szemben is. Abban bízom, hogy ezeket a Fidesz-holdudvarban próbálkozókat a Fidesz józanabb tekintélyei fogják leállítani. Akik így gondolkoznak az emberekről és az állatokról, azok vállalhatatlanok.

Mert meg kell tanítani a társadalomnak, hogy aki keresztény, az könyörületes. Aki keresztény, az állatbarát.

Nem szabad elfelejteni azt sem, hogy ma Magyarországon százezres nagyságrendben élnek olyan idős, vagy mozgásukban korlátozott emberek, akiknek egyetlen társuk egy kisállat maradt. Ezek az emberek úgy gondolják, hogy az állat a családtagjuk: orvost hívnak hozzá, ha meghal, akkor meggyászolják, de arra is látunk példát, hogy ha ezeknek az embereknek valamiért kórházba kéne vonulniuk, addig nem mennek, míg nem tudják biztonságba helyezni az állatukat. Volt olyan néni, aki meghalt, mert nem ment be a kórházba amiatt, hogy nem tudta a macskáját biztonságba helyezni. Ezért indítottunk olyan programot, hogy addig segítünk elhelyezni az állatot, míg kell. Ezen felül további több százezer ember él úgy, hogy a családban a gyerekek mellett is családtag egy kutya, vagy egy macska. Közöttük bizonyára rengeteg Fidesz-szavazó is van.

A macskaárvaház
Macskaárvaház Alapítvány

De hiába érzünk egységes gondolkodást a társadalomban az állatvédelem kapcsán, a mindenkori kormányok eddig mégsem helyeztek hangsúlyt arra, hogy az állatvédelmi törvényeket következetesen betartassák.

Talán azért, mert olyan szabadságjogokat akarnak adni az embereknek, amivel kicsit megkönnyítik az élüket, még ha nem is a jó irányból megközelítve. Például azt mondják, hogy nem szép dolog a szaporítás, de van, aki ebből él, hát hadd tegye. Nem szabad ugyan rövid láncon tartani a kutyát, de ne csesztessük a gazdákat, hiszen annyi bajuk van. Hogy a vágóhidakon mi történik, már persze a leölésen túl, arra pedig azt mondják, frusztráltak az ott dolgozók, azért kínozzák az állatokat. De bárki behozhatja a harmincéves, fokozottan környezetszennyező autót is az országba, nincs azzal semmi baj. Ezek a kis szabadságjogok azok, amiket védenek az állatvédőktől, környezetvédőktől.

Kérdés persze, hogy amikor egy gazda a tehetős nyugati piacra szeretne majd eladni jó árréssel húst, és megkérdezik tőle, hogy egyébként hogyan tartja az állatokat, vagy van-e a növényi húsokhoz finom, magyar, jó minőségű alapanyag, akkor mit csinál. Mert hiába vennék meg tőle drágán az alapanyagot, ha minket „megvédtek” attól, hogy méltó körülmények között kelljen termelnünk.

Vagy amikor majd eljön valaki Magyarországra, mert látni akarja, honnan származik az élelmiszer amit nagy tételben vásárolni szeretne, és azt látja, hogy a kutyák láncon vannak a telepen, az állatokat meg koszosan tartják, akkor lehet, hogy majd azt mondják, én innen nem veszek semmit a párizsi, Michelin-csillagos éttermembe. Tehát ezek a kis könnyítések hosszabb távon a magyar vidék versenyképességét is szíven szúrják.

Eljöhet az a pillanat, hogy a magyar gazdák vállalhatatlanok lesznek a minőségi piacokon, ahol drágán, jó profittal lehet árukat eladni.

Ebben a borzasztó gyorsan változó világgazdasági környezetben azzal lehetne segíteni, ha akár anyagilag is segítenék diverzifikálni a magyar vidék portfólióját. Például itt a vegán-piac: mondhatnák, hogy termeljetek erre is, mert gazdag emberek, sztárok esznek így. Megfizetik! Maradjon a magyar gazdák zsebében ez a pénz!

Mégis, valahogy félresiklik ez az egész. Mert ahogy abban sem látják a potenciált, hogy legalább Mészáros Lőrinc csináljon egy mirelit vegánkaja üzemet, úgy abban sem, hogy az állatvédelmet látható mértékben támogassák. Pedig lehet, hogy már ötmilliárd forint szétosztásával is a mennybe menne a kormány az állatvédő szervezetek körében, holott az is kimutathatatlan kiadás lenne a költségvetésben.

Ez a döntés nyilván felvetődött náluk is, de az az érzésem, hogy ez inkább elvi kérdés. Nem azért mert azt gondolnám, hogy a kormány sajnálna ötmilliárd forintot a szervezetektől, hanem mert ahova pénzt teszel, az a szektor óhatatlanul is picit erősödik. És ha mondjuk valahol egy állatvédő egyesület, ami kapott ötmillió forintot és ebből tudott fejlődni, talál egy magyar gazdát, aki vascsővel szokta szétverni a sertés fejét, a kutyát meg kutyaház nélkül tartja egyméteres láncon, akkor mi történik? Azt mondják, hogy a mi szavazónkat megint csesztetik valami hülyeséggel. Szóval nem hiszem, hogy a pénz a lényeg, itt a szándék a fontos. Ha ez a kormány akar valamit, akkor eléri: pozitív példaként kell megemlíteni Semjén Zsoltték talán egyetlen érdemi intézkedését, amikor szabálysértésből bűncselekménnyé változtatták az orvvadászatot.

De tömeges ivartalanításra sem adnak elegendő támogatást, pedig azzal tényleg mindenki nyerne. A mostani helyzet senkinek sem jó.

Az ivartalanítás alacsony támogatása teljes mértékben logikátlan. Emellett vannak legendák arról is, hogy az állatnak egyszer legalább szülnie kell, de ez nem igaz. A modern világban egy szakszerűen elvégzett ivartalanítás minden állat és gazda számára megváltás.

Ráadásul másképpen is lehetne segíteni az ügyet, például az állatorvosi egyetemnél megcsinálhatnák, hogy minden végzős hallgatónak 100 ivartalanítást el kell végeznie. Az neki szakmai gyakorlat, nagyon jó társadalmi céllal, és sokat is jelentene az életben.

Beszéljünk kicsit a Macskaárvaházról is, hiszen a mindennapjaitokat ezeknek az állatoknak a gondozása teszi ki. Mit csináltok pontosan, és miben vagytok ti mások?

Eleinte a feleségemmel és a baráti körünkkel jártunk önkénteskedni, és sok olyan dolgot láttunk, amit mi másképp csináltunk volna, mind szakszerűségben, higiéniában, vagy átláthatóságban. Egy idő után azt mondtuk, inkább megpróbálunk olyan helyet csinálni, ami szerintünk is jó. Mi kicsik vagyunk, de amit csinálunk, azt jól akarjuk csinálni.

Meg akartuk mutatni, hogyan lehet higiénikus, kulturált körülményeket teremteni az állatoknak, ami többek között arra is alkalmas, hogy a lovasterápiához hasonlóan alkalmazható legyen idős, vagy beteg emberek kezelésére.

Ha jól tudom, nem vagytok nyilvánosan elérhetőek.

Nincs rá szükség, mert így is maximumon teljesítünk. Ha nyilvánosan megadnánk egy telefonszámot és egy címet, akkor bedobnának hozzánk 40-50 állatot naponta, és kapnánk ezer hívást. Mindezt úgy, hogy közben mi is civil munka után megyünk állatot menteni, meg macskaalmot takarítani. És nem kapunk közpénzt, de így is sikerül elérnünk azt a minőséget, hogy az állatvédelemben se kelljen koszosnak vagy büdösnek lenni: ha hozzánk eljön valaki, le tudjuk ültetni az állatok mellé és nem lesz koszos a ruhája.

Macskaárvaház Alapítvány

Emellett azon is dolgozunk, hogy az állatvédő szervezeteket megpróbáljuk egységesíteni. Nekem állatvédelmi területen az elmúlt tíz év legörömtelibb és reménykeltőbb jelensége a Szurkolók az Állatokért mozgalom megjelenése volt.

Paradox módon a kormány által közismerten támogatott foci szurkolói közül egy soha nem látott erejű és őszinteségű, dinamizmusú állatvédelmi civil mozgalom született.

Szurkolók az Állatokért

De nyilván ők is libsik.

Nehezen nevezhetnénk őket annak.

Szinglik, bicikliznek a biciklisávban.

Igen, a többgyermekes családokkal szemben. Szóval ebben tényleg ott van egy ideológiai probléma, mert olyanokat liberálisoznak le, akiknek egy része mondjuk egyenesen a Fradi keménymagjából jött. Sőt, ezek az emberek még arra is képesek, hogy megértsék, mi miért étkezünk vegán módon. Szörnyű folyamatok zajlanak, erre majd a Magyar Nemzetnél is oda kell figyelni.