Kirgiz tüntetések: Benyújtotta lemondását a kormányfő

Kirgiz tüntetések: Benyújtotta lemondását a kormányfő

Benyújtotta lemondását kedden Kubatbek Boronov kirgiz kormányfő, utódjául Szadir Zsaparovot választotta meg a biskeki parlament - jelentette a 24.kg kirgiz hírportál.

"A parlament döntése alapján Zsaparovot jelölték ki az ország miniszterelnökévé" - közölte a törvényhozás sajtószolgálata, amely szerint a képviselők előzőleg elfogadták Boronov lemondását.

Az ellenzék kedden a biskeki Dosztuk szállodába hirdetett meg rendkívüli parlamenti ülést az új kormány megalakítása érdekében. A TASZSZ orosz hírügynökség a 24.kg-ra hivatkozva úgy tudja, az ülésre végül a 120 parlamenti képviselőből 62-en gyűltek össze.

Az épületben ablakait később a tüntetők téglákkal betörték, és behatoltak a hotelbe. Az Akipress helyi hírportál szerint Zsaparovnak és a képviselőknek el kellett menekülniük a szállodából.

(MTI)

Benyomultak a parlamentbe a kirgiz tüntetők, kiszabadították a volt elnököt

Kormányzati épületeket ostromoltak meg tüntetők kedden hajnalban Kirgizisztán fővárosában, benyomultak a kabinet, valamint a parlament irodáiba, az elnöki palotába. Hívei kiszabadították a korrupció miatt 11 évnyi börtönbüntetésre ítélt volt elnököt, Almazbek Atambajevet. A helyi sajtó - az Akipress és a 24.kg - beszámolói szerint a hétvégi parlamenti választások eredményét elutasító, több ezer demonstráló autókat gyújtott fel, majd közülük sok átmászott a parlamentet övező kerítésen és behatolt az épületbe.