Varga Judit szerint elfogadhatatlan az EB ítélete CEU-ügyben, de végrehajtják

Varga Judit
MTI

Elfogadhatatlannak tartjuk a kettős mércét, a jogszabályokat minden egyetemnek egyformán be kell tartania Magyarországon. Nem lehet olyan törvényt alkotni, amely a "Soros-egyetemet" előnyösebb helyzetbe hozza a magyar egyetemeknél - mondta el az MTI-nek Varga Judit igazságügyi miniszter az Európai Unió Bíróságának a magyar felsőoktatási törvénnyel kapcsolatos, kedden nyilvánosságra hozott ítélete után.

Elbukta a kormány a CEU miatti pert, vissza kell vonnia a törvényeket

Sérti az uniós jogot a magyar nemzeti felsőoktatási törvény 2017-es módosítása, ezért ezeket a rendelkezéseket meg kell semmisíteni - mondta ki az Európai Bíróság a hvg szemléje szerint. Ismert, a törvény gyakorlatilag a Soros György által alapított, egyébként az egyik legmagasabb színvonalon működő hazai egyetemre, a Közép-Európai Egyetemre (CEU) lett szabva.

A miniszter hozzátette: az Európai Bíróság ítéletét -  mint mindig - Magyarország a magyar emberek érdekének megfelelően végre fogja hajtani.

Kiemelte: a magyar szabályozás révén biztosítható, hogy az adott intézmény hallgatói valóban olyan végzettséghez jutnak majd, mint amilyen diploma megszerzését várták. A vonatkozó magyar törvény tucatnyi, Magyarországon működő külföldi felsőoktatási intézményt érint, de legtöbbjüknek nem jelentett gondot megfelelni ennek a jogszabálynak - fűzte hozzá.

"A felsőoktatási intézmények megfelelő működése végső soron egy ország oktatási rendszerébe vetett bizalom, a felsőoktatási rendszer jó hírnevének a záloga, az annak eredményeként kiállított oklevél pedig ennek a megtestesítője. Nem postaláda egyetemekre van szükség" - hangsúlyozta a miniszter.

Legolvasottabb híreink