Elvették a jogsiját, mégis vezetett a Dózsa György úti ámokfutó

Elvették a jogsiját, mégis vezetett a Dózsa György úti ámokfutó

Szerda este a Váci úton igazoltatták a rendőrök

az autót vezető M. Richárdot,

aki három és fél éve 130-cal száguldozva okozott halálos balesetet a fővárosi Dózsa György út és a Kassák Lajos utca sarkán. A férfit első fokon két hete ítélte el a bíróság: négy év letöltendő fogházbüntetést kapott és végleg eltiltották a járművezetéstől.

Első fokon négy év letöltendőt kapott M. Richárd

A Pesti Központi Kerületi Bíróság első fokon négy év letöltendő fogházbüntetésre ítélte és végleg eltiltotta a járművezetéstől a Dózsa György úti halálos baleset elsőrendű vádlottját szerdán - írja a Telex. M. Richárdot halálos közúti baleset gondatlan okozásában, és egy 2015-ös ügy kapcsán garázdaság vétségében, valamint könnyű testi sértés bűntettében is bűnösnek találták.

A Bors olvasója azonban arról számolt be, M. Richárd szerda este

egy német rendszámú Mercedesből szállt ki igazoltatáshoz,

azt követően pedig lezárta az autót és gyalog távozott.

A rendőrség a bulvárlap megkeresésére azt válaszolta, október 7-én 22 óra 30 perckor közúti ellenőrzés során igazoltattak egy 43 éves férfit, aki azt mondta a rendőröknek, hogy nem rendelkezik vezetői engedéllyel, amit a rendőrök leellenőriztek, és kiderült, hogy a férfi ellen bírósági eljárás van folyamatban, amelynek jogerős ítéletéig bevonták a vezetői engedélyét.