A fehérorosz külügyminiszter közölte, felfüggesztik az emberi jogokról folytatott párbeszédet az EU-val

Uladzimir Makej

Fehéroroszország felfüggeszti az emberi jogokról folytatott párbeszédet az Európai Unióval

- közölte Uladzimir Makej fehérorosz külügyminiszter kedden az Aljakszandr Lukasenka államfővel külpolitikai kérdésekről tartott értekezletet követően.

Az MTI azt írja, hogy az SZB. Belarusz szegodnya című fehérorosz lap értesülése szerint Makej kijelentette, hogy az államfővel folytatott megbeszélésen a fehérorosz-uniós koordinációs csoport munkájának felfüggesztéséről döntöttek. A testületben az együttműködés különböző szféráiról folyt egyeztetés, a többi között az emberi jogokról.

"Sosem utasítottuk el a kényes kérdések megvitatását" - hangsúlyozta a fehérorosz tárcavezető. Hozzátette,

Mostanra viszont azt tapasztaljuk, hogy ezek a kérdések teljesen át vannak politizálva. Ezért nem látjuk értelmét a párbeszéd folytatásának az Európai Unióval az emberi jogokról. Felfüggesztjük ezt a párbeszédet.

Makej közölte, hogy az elnökkel folytatott megbeszélések eredményeképpen szakértői szintre mérsékelik az ország részvételét az EU keleti partnerség programjában, mert - mint mondta - próbálkozások voltak egy sor infrastrukturális, illetve régiók közötti projekt átpolitizálására ennek a kezdeményezésnek a keretében.

Kiemelte, hogy a keleti partnerség rendezvényein ezen túl nem a tárcavezetők, hanem szakértőik képviselik majd Fehéroroszországot, az országos jelentőségű kérdéseket pedig Fehéroroszország állandó uniós nagykövete szintjén fogják megvitatni.

Az EU keleti partnerség programja 2009-ben indult. Célja a regionális együttműködés fejlesztése hat egykori szovjet tagköztársasággal: Örményországgal, Azerbajdzsánnal, Fehéroroszországgal, Georgiával, Moldáviával és Ukrajnával.

Makej szerint nyilvánvaló a külföldi beavatkozás Fehéroroszország belügyeibe.

"Bárhogy is próbálnák tagadni, országunk egy sor geopolitikai szereplő érdekeinek gyújtópontjába került, és valóságos geopolitikai küzdelem zajlik" - hangoztatta Makej, akit a BelTa fehérorosz hírügynökség idézett. Ilyen körülmények között - a tárcavezető szerint - Fehéroroszország kénytelen saját érdekei szerint eljárni.

A fehérorosz külügyminiszter ugyanakkor leszögezte: Oroszország volt és marad Fehéroroszország legfőbb partnere és szövetségese, amellyel a minszki vezetés elmélyíti együttműködését.

Oroszország egyértelműen legfőbb stratégiai partnerünk és szövetségesünk, akárcsak Kína

- jelentette ki Makej hozzátéve, ez nem jelenti azt, hogy országa lemondana a kölcsönös előnyös együttműködésről az uniós tagállamokkal.