Így reagáltak az ellenzéki pártok a Szájer-botrányra

Így reagáltak az ellenzéki pártok a Szájer-botrányra

Rövid idő alatt reagáltak az ellenzéki pártok Szájer József ma délben kirobbant botrányára. Mint ismert, a képviselő vasárnap hirtelen lemondott EP-képviselői mandátumáról. A mai napon azonban a belga sajtó közölte, hogy pénteken egy illegális férfi orgián ütöttek rajta egy melegbárban, amelyen egy magyar képviselő is jelen volt. 

A Brüsszeli Ügyészség közleménye szerint 20 ember ellen indult eljárást a brüsszeli orgia helyszínéül szolgáló lakásban. Egy járókelő szólt a rendőröknek arról, hogy egy férfi menekül a helyszínről.

A rendőrök elfogták a J. S. monogrammal azonosított, 1961-es születésű férfit, akinél nem voltak papírok. A rendőrök szerint menekülés közben sérült meg a férfi, akinek a hátizsákjában kábítószert találtak. Mivel nem voltak nála az iratai, hazakísérték, ahol igazolta magát a diplomata útlevelével. 

Szájer József korábban tagadta a kábítószer-fogyasztást, ugyanakkor a "házibulin" való részvételt elismerte. 

A Jobbik EP-képviselője, Gyöngyösi Márton szerint 

Borkai és Kaleta után újabb fideszesről derült ki dicstelen módon, hogy ő bizony azokat a pártja által annyit emlegetett keresztény-konzervatív erkölcsöket magára mégsem tartja kötelezőnek.

Mint írta: "ez a Fidesz a maga teljes valóságában. Drogosok és orgiázók hazug és korrupt gyülekezete, akik nap mint nap a szemünkbe hazudnak. És ha ez a mostani lebukás csak az utolsó lenne a sorban..."

Az LMP közleményében azt írta a kormánynak címezve, hogy

"magukra nézve, mennyire tartják fontosnak az általuk oly sokszor hangoztatott keresztényi családmodellt, a szabályok betartását, az LMBTQ emberek elfogadását. A Fidesz a saját embereire is rákényszeríti, hogy hazugságban éljenek. Ennek véget kell vetni!”

– közölte Schmuck Erzsébet, az LMP társelnöke.

Az MSZP csak neveket írt arra célozva, hogy miből is áll a Fidesz "családpolitikája." 

„A Fidesz valódi családpolitikája: Borkai Zsolt, Kaleta Gábor, Szájer József” 

A Momentum szerint a most kirobbanó botrány a Fidesz teljes erkölcsi csődje.

„nem ez az első eset, hogy kiderül a Fidesz képmutatása: kokainozás abban a pártban, amelyik a drogproblémát drákói szigorral akarja megoldani. Prostituáltakkal jachtozás abban a pártban, amelyik a család szentségéről és a keresztényi élet felsőbbrendűségéről beszél. Illegális orgián való részvétel korlátozások alatt annak a pártnak a képviselőjeként, amelyik hónapokig semmit nem tett, hogy felkészítse az országot a vírus második hullámára."

A Demokratikus Koalíció azt írta, hogy „előbb Borkai, most Szájer. Úgy tűnik, hogy a fideszesek mind ilyenek: drogos csoportos szexorgiákra járnak, miközben otthon várja őket a feleségük, meg a gyerekük.” 

Bár egyelőre nem sűrűn reagáltak a kormánypártok a kirobbant botránya, a kormánypártok EP-képviselőcsoportja kiadott egy közleményt, amely szerint Szájer József a legjobb döntést hozta meg mandátuma visszaadásával. 

"Az egyedüli helyes döntést hozta meg. Döntését tudomásul vesszük, mint ahogy tudomásul vesszük azt is, hogy bocsánatot kért családjától, a politikai közösségétől és a választóktól"

- olvasható a közleményükből.