Jobbik: bolsevik időket idéző módszerekkel és agresszióval bolygatták fel az Ukrajnában élő magyarok intézményeit

Jobbik: bolsevik időket idéző módszerekkel és agresszióval bolygatták fel az Ukrajnában élő magyarok intézményeit

A napokban lehetett olvasni arról a félelmetes és kétségbeejtő hírről, ami szerint házkutatást tartott az Ukrán Biztonsági Szolgálat hétfőn több kárpátaljai magyar intézményénél és Brenzovics Lászlónak, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség elnökének a lakásán.

A szervezet közleményében hangsúlyozta, 

“Ukrajna eddigi történetében példátlannak tartja azt a durva beavatkozást, amelynek keretében a titkosszolgálat fegyveres kommandósai megszállták Brenzovics László, a KMKSZ elnökének lakását, a KMKSZ ungvári központi székházát, az Egán Ede Kárpátaljai Gazdaságfejlesztési Központ és a Kárpátaljai Magyar Főiskoláért Jótékonysági Alapítvány székhelyét házkutatás céljából.”

A KMKSZ koholt politikai vádakat sejt és a kárpátaljai magyarságnak, valamint vezetőinek megfélemlítéséről beszél

A házkutatások során, a kelet-ukrajnai zaporizzsjei bíróság egy korábban szeparatizmus vádjával megnyitott büntetőügyre hivatkozó döntése alapján olyan tevékenységre kerestek bizonyítékokat, amely az ország területi egységének megbontására és a határok erőszakos megváltoztatására, az államnak való károkozásra irányul.

A KMKSZ azonban úgy véli, hogy koholt politikai vádak alapján tervszerűen felépített eljárásról van szó, amelynek célja a magyar szervezetek tevékenységének ellehetetlenítésén túl a kárpátaljai magyarságnak, valamint vezetőinek a megfélemlítése.

A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség éppen ezért felszólította az ukrajnai illetékes szerveket, hogy haladéktalanul vessenek véget a KMKSZ és a kárpátaljai magyarok egyéb szervezetei ellen folytatott boszorkányüldözésnek. 

A KMKSZ emellett felhívta Magyarország és a nemzetközi szervezetek figyelmét az ellenük állambiztonsági eszközökkel folytatott politikai nyomásgyakorlásra.

Szijjártó is reagált

Az Ukrajnában élő magyar kisebbség terrorizálása kapcsán Szijjártó Péter arról beszélt, hogy

Ukrajna, egy nem NATO-tagország támadást indított egy NATO-tagországhoz tartozó nemzeti kisebbséggel szemben.

A külgazdasági és külügyminiszter kedden a közösségi oldalára feltöltött videóban arra kérte az atlanti szervezet tagállamait, mutassák ki szolidaritásukat.

Szijjártó Péter a NATO-külügyminiszterek videokonferencia formájában megrendezett éves találkozójáról adott tájékoztatást, és a szövetséges országok külügyminisztereinek beszámolt arról, hogy mi történik jelenleg Ukrajnában.

Kifejtette, a magyarok, akik megélték a kommunista diktatúrát, tudják, milyen az emberek szovjet típusú "megfélemlítése, megalázása". Ez történt hétfőn Ukrajnában, ahol "egyértelműen a magyarok megfélemlítése és magyar gyűlölet szítása továbbra is központi kormányzati politikai szintjén van" - mondta, hozzátéve: ha nem így lenne, "nem rúgták volna rá kommandósok az ajtót" a KMKSZ elnökére.

"Ez nyilván botrány és elfogadhatatlan a 21. században"

- jelentette ki a miniszter, megjegyezve: főleg egy olyan ország részéről, amely azt állítja, hogy közelebb akar kerülni a NATO-hoz.

A magyar külügyminiszter azt kérte a NATO-tól, hogy a szolidaritás kimutatása mellett ne gyakoroljanak nyomást Magyarországra azért, hogy lemondjon a vétóról a NATO-Ukrajna tanácsülések miniszteri szintű megrendezésével kapcsolatban.

Kedden este aztán Facebookon Szijjártó Péter már azt közölte, hogy

az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) megfigyelői már a helyszínen tájékozódnak a hétfőn Ukrajnában a magyar közösséggel szemben elkövetett "inzultusok" ügyében.

A Jobbik szerint az ukrán és a magyar fél közti érdemi párbeszédre lenne szükség, mert ez az európai út

Dr. Brenner Koloman Facebook-posztjában azt írja, az Országgyűlés jobbikos alelnökeként fő feladatának tekinti a nemzet összetartozásának erősítését határon innen és túl is. A párt szerint a hatóságok a bolsevik időket idéző módszerekkel és agresszióval bolygatták fel az Ukrajnában élő magyarok intézményeit, megzavarva a lakosság nyugalmát.”

Az Országgyűlés jobbikos alelnökeként fő feladatomnak tekintem a nemzet összetartozásának erősítését határon innen és...

Közzétette: Dr. Brenner Koloman – 2020. december 2., szerda

Az ellenzéki politikus közölte,

a néppárti Jobbik messzemenően elítéli, hogy mondvacsinált vádakra hivatkozva így megsértsék honfitársainkat! Követeljük, hogy a hatóságok minden esetleges eljárásuk során az európai jogállami normáknak megfelelően járjanak el – ha nem így tesznek a jövőben, sajnos nem közeledni, hanem egyre távolodni fognak az európai közösségtől.

Brenner Koloman kiemelte, támogatásukról biztosítanak minden kárpátaljai honfitársunkat és mindenkit, aki elítéli az ilyen incidenseket.

Nem hagyhatjuk, hogy ehhez hasonló történjen a jövőben. Meggyőződésünk, hogy ezt kizárólag az ukrán és a magyar fél közti érdemi párbeszéddel érhetjük el, mert ez az európai út

- zárta sorait a néppárti politikus.