Hoppá! A lengyelek visszakoznának a vétótól

Hoppá! A lengyelek visszakoznának a vétótól

Ha az Európai Bizottság (EB) kiad egy jogilag kötelező érvényű értelmező anyagot a pénzügyi jogállamisági mechanizmusról,

akkor Lengyelország kész feladni a vétóját

az unió következő, 2021-2027-es költségvetési ciklusa kapcsán – jelentette be Jaroslaw Gowin lengyel miniszterelnök-helyettes a Portfolió cikke szerint. A gazdasági szakportál a Reutersre hivatkozva így ír: a politikus azt mondta,

belátják, hogy a költségvetési vétó a szándékokkal ellentétesen mind Lengyelországnak, mind az EU többi országának anyagilag is kárt okozna,

és ezt nem szeretnék. Mint fogalmaznak, ha már ragaszkodnak a pénzügyi jogállamisági mechanizmushoz, akkor

megelégszenek egy olyan jogilag kötelező érvényű deklarációval a Bizottságtól, ami rögzíti, hogy csak az EU-s pénzekkel összefüggésben és csak objektíven lehet használni a mechanizmust,

és Varsó azt is megköveteli, ezt a jövő heti EU-csúcson az állam- és kormányfők tanácsa is erősítse meg.

Magáról a lengyelek által elvárt EB-deklarációról egyelőre semmit nem tudni, így azt sem tudni, ez melyik fél számára jelent kisebb vagy nagyobb engedményt a vétóvitában – teszi hozzá a Portfolió.

Mateusz Morawiecki és Orbán Viktor egy hét alatt kétszer is találkozott (először Budapesten, majd Varsóban), közben pedig a lengyel kormányfő videókapcsolaton keresztül Angela Merkel német kancellárral is beszélt.

Korábban felmerült, hogy ha Varsó és Budapest szerint ellentétes az alapszerződésekkel a pénzügyi jogállamisági mechanizmus, akkor forduljanak az Európai Unió Bíróságához, a helyreállítás alapot pedig úgynevezett megerősített együttműködés keretében vezessék be.

Von der Leyen és Weber fideszes kommunikációs trükkel szúrt vissza Orbánnak

„Ha jogtalanságot gyanít, tegyen feljelentést!" - hangoztatják úton útfélen fideszes politikusok, amikor az ellenzék egy-egy korrupciógyanús ügyre irányítja a figyelmet. Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke hasonló szófordulattal állt elő, mikor szerdán az Európai Parlament plenáris ülésén a pénzügyi jogállami mechanizmusról és az ennek kapcsán belengetett magyar és lengyel vétóról beszélt.

A Financial Times azonban úgy értesült, az úgynevezett vészhelyzeti esetekre biztosított speciális célú eszközt is lehetne alkalmazni a helyreállítási alap felállításához.

Így kerülné meg az Európai Bizottság a magyar-lengyel vétót?

A Financial Times egy magasrangú uniós illetékestől úgy tudja, hogy áthidaló jellegű, a helyreállítási alap mintájára készülő speciális megoldást mérlegel az Európai Bizottság azért, hogy megkerülje a magyar és a lengyel kormány vétóját, ha pedig később máshogy dönt Budapest és Varsó, ők is csatlakozhassanak a konstrukcióhoz - írja a