A magyar hatóságok a Pfizer vakcináját engedélyeztethetik a leghamarabb

A magyar hatóságok a Pfizer vakcináját engedélyeztethetik a leghamarabb

Szijjártó Péter, külgazdasági és külügyminiszter túlesett éves meghallgatásán, ahol elmondta, hogy a német-amerikai vakcina engedélyezése akár már az év végén megtörténhet - írja a Népszava.

Kezdődhet az oltás: Kanadában engedélyezték a Pfizer-BioNTech vakcina forgalmazását

Engedélyezte a Pfizer és a BioNTech vállalatok közösen kifejlesztett koronavírus-vakcinájának forgalmazását szerdán a kanadai gyógyszerfelügyeleti hatóság - számolt be az MTI. Az amerikai Pfizer és a német BioNtech november elején bejelentette, hogy oltóanyaguk hatékonysága az addigi klinikai próbák és vizsgálatok eredményei alapján 90 százalék körüli.

Szijjártó hozzátette, hogy nyugaton jelenleg öt vakcinafejlesztési projekt fut, Magyarország 17,5 millió darabot kötött le. A kétszeri beadásról is szót ejtett, vagyis az előbb említett számot osztani kell kettővel. Kínában három gyártóval is kapcsolatban áll a kormány, ahonnan hamarosan dokumentációk érkeznek hazánkba.

Az uniós költségvetésről elmondta: az uniós források járnak a magyaroknak, mert hozzájárulnak az Európai Unió (EU) gazdasági teljesítményéhez, és Magyarország a csatlakozáskor megnyitotta a piacait. A vétó emelése európai szerződésekben rögzített jog, ezzel élt Magyarország és Lengyelország, és az a megállapodás, amelyet remélhetőleg a mostani csúcson elfogadnak, biztosítja, hogy politikai, ideológiai alapon Magyarországtól forrásokat nem lehet elvenni - jelentette ki - írja a lap.

Orbán Viktor a kezében érzi a nyerő lapokat

Szerda éjjel Orbán Viktor miniszterelnök újabb rövid videót tett közzé Brüsszelből, ahol gőzerővel folynak a tárgyalások a magyar és a lengyel vétó feloldását illetően. A miniszterelnök optimistán áll a dologhoz, és úgy érezzük, hogy a nyerő lapok a mi kezünkben vannak.