A kamupártok által eltüntetett 3 milliárd forint nem érdekli a kormányt

A kamupártok által eltüntetett 3 milliárd forint nem érdekli a kormányt

Két 88 éves nőre kért felfüggesztett börtönbüntetést kedden a Fővárosi Főügyészség. A vádirat szerint a 2018-as választási kampányban törvénytelenül gyűjtöttek aláírásokat egy olyan – az ügyészség által meg nem nevezett – parlamenten kívüli pártnak, amely a választásokon jelölteket állító szervezeteknek járó állami támogatásokra utazott - írja a Népszava.

A közleményből kivehető, hogy elképesztő alapossággal folyt a nyomozás: kiderült, a vádlottak mások helyett írták alá a párt jelöltjének ajánlóívét, a leadott listák öt olyan személy adatait is tartalmazták, akik az ajánlás időpontjában már elhunytak. Ennek eredménye lett, hogy a jelöltnek meglett az 500 ajánlása, ami ahhoz szükséges, hogy a választási bizottság nyilvántartásba vegye és a kampánytámogatást igényelhesse.

Európa Tanács: a magyar kormány törvényjavaslatainak elfogadása károsan hatna az emberi jogok helyzetére Magyarországon

Az Európa Tanács arra szólítja fel a magyar Országgyűlést, hogy halassza el a magyar kormány által múlt pénteken előterjesztett törvényjavaslat-tervezetekről szóló szavazását, elfogadásuk ugyanis messzemenően káros lenne az emberi jogok magyarországi helyzetére - jelentette ki a strasbourgi székhelyű Európa Tanács emberi jogi biztosa pénteken - írja az MTI.

Mindez annak tükrében is furcsa, hogy a Polt Péter vezette ügyészség és a hatóságok más hasonló esetekben nem erőltették meg magukat ennyire. A lap által, a Legfőbb Ügyészségtől kikért adatok alapján a 2014-es és a 2018-as választáson adott állami támogatásokat érintő csalások ügyében 25 esetben emeltek vádat és eddig 33 jogerős elítélés született. Az ajánlóívek meghamisítása ügyében 42 esetben emeltek vádat és 21 elítélés született az elmúlt hat évben.

Ez a szám elenyésző, ha azt vesszük, hogy tavaly 541 állami támogatást kapott kamupárt-jelöltet számoltak össze. A 2018-as választásokon például 14 kamupárt indult, akik összesen 3 milliárd forintnyi támogatást vettek fel. Mivel a szavazáson a jelöltjeik a két százalékot, a listájuk pedig az egy százalékot sem érték el, az összegek nagy részét vissza kellett volna fizetniük. Nem árulunk el nagy titkot azzal, hogy ezektől a pártoktól azóta sem sikerült egyetlen fillért sem behajtani.

Tovább nehezíthetik az országos listaállítás feltételeit a választáson a kormánypártok

Sebián-Petrovszki László arról tájékoztatta a Telexet, hogy támogatta a Fidesz-KDNP kedden az Országgyűlés igazságügyi bizottságában a független Volner János azon, a választási törvény újabb tervezetéhez benyújtott módosító javaslatát, amely tovább szigorítaná az országos listaállítás feltételeit. A DK képviselője, aki a bizottság tagja, azt mondta a lapnak, hogy a kormánypártok képviselői egyhangúlag a javaslat mellett voksoltak, ami így nyolc igennel és négy ellenzéki nemmel átment.

Ennek behajtása viszont már nem számít és a Fidesz erre hivatkozva inkább a jövőbe tekint és hagyja futni ezeket a pártokat, így nemrégiben a parlament elé terjesztette a választási törvényt érintő módosító javaslatait, melyben visszaszorítanák a kamupártokat azzal, hogy az országos listát állítandó szervezeteknek 27 helyett 50 helyen kell egyéni jelölteket indítaniuk. Az ellenzék szerint ez viszont inkább ellenük irányul, ami ellehetetleníti a koordinált indulásukat, miközben közös listára kényszeríti őket.