Őrizetbe vették reggel Bige Lászlót, a rendőrök házkutatást tartottak és bizonyítékokat is lefoglaltak

Őrizetbe vették reggel Bige Lászlót, a rendőrök házkutatást tartottak és bizonyítékokat is lefoglaltak

Gazdasági bűncselekmények gyanújával őrizetbe vették Bige Lászlót, az ország egyik leggazdagabb emberét

– írja a Telex. A nagyváradi születésű Bige elsősorban műtrágyagyártásból szerezte vagyonát.

Azt írják, az ügyről egyelőre nincsenek hivatalos, nyilvános információk, de értesülések szerint gazdasági ügyekről van szó.

A portál úgy tudja,

a reggeli rajtaütés során házkutatás is történt, és a rendőrök bizonyítékokat is lefoglaltak.

Májusban derült ki, hogy az egyik leggazdagabb magyart vesztegetéssel vádolják. Részleteket azonban a rendőrség a nyomozás érdekeire hivatkozva akkor nem árult el.

Megjegyzik, értesüléseiket ugyan több forrásból is ellenőrizték, magát Bige Lászlót nem érték el, mivel a mobiltelefonja ki volt kapcsolva.

Érdemes megemlíteni, hogy Bige László többször hangoztatta, hogy ő nem része a NER-nek, illetve sokszor emlegette régi konfliktusát az OTP-bank vezérével, Csányi Sándorral.