Házi őrizetbe került Bige László

Házi őrizetbe került Bige László

Szabadon távozhatott Bige László a csütörtökön késő délutánba nyúló tárgyalásról, a bíróság ugyanis nem adott helyt a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Főügyészség indítványának, hogy helyezzék előzetes letartoztatásba az egyik leggazdagabb magyar vállalkozót - írja a 24.hu

Mint megírtuk, Bige Lászlót kedden vették őrizetbe, és az ügyészség azzal gyanúsítja, hogy több mint 800 millió forint vesztegetési pénzt fogadott el úgy, hogy eközben közel 2 milliárd forinttal károsította meg saját cégét.

Bige-ügy: az ügyészség 800 milliós vesztegetési pénzről ír

Kedden írtuk meg, hogy gazdasági bűncselekmények gyanújával őrizetbe vették Bige Lászlót. Az ország egyik leggazdagabb emberét gyanúsítottként hallgatták ki különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntette, hamis magánokirat felhasználásának vétsége, valamint önálló intézkedésre jogosult személy által üzletszerűen elkövetett vesztegetés elfogadásának bűntette miatt.

A bűncselekmény büntetési tétele öttől tíz évig terjedő szabadságvesztés, és mivel az ügyészség úgy vélte, fennáll a szökés, elrejtőzés veszélye, ezért kérte a gyanúsított letartóztatását.

A bíróság azonban másképp ítélte meg: nem tart a szökés, elrejtőzés veszélyétől, az eljárás meghiúsítására viszont lát okot, ezért találta indokoltnak a bűnügyi felügyeletet.

Ennek értelmében Bige László hazatérhet több hektáros birtokára, és ott várhatja ki ügyében a döntést.

Mindkét fél fellebbezett, az ügyészség ragaszkodik az előzeteshez, Bigéék pedig a házi őrizetet is túlzásnak találják, Zamecsnik Péter ügyvéd a portálnak elmondta, a kérdésben a bíróság belátható időn belül dönt.