"A kormány meg akarja büntetni azokat a településeket, ahol nem fideszes vezetőt választottak meg"

"A kormány meg akarja büntetni azokat a településeket, ahol nem fideszes vezetőt választottak meg"

A koronavírus-járványra hivatkozva a kormány kőkeményen megsarcolta az önkormányzatokat. Miközben a legtöbb európai államban a kormány többletforrásokat biztosít az önkormányzatoknak addig a magyar kormány úgy döntött az elmúlt években, hogy elvették a gépjárműadóból, valamint az idegenforgalmi adóból származó bevételeket. Szanyi Gábor, a Jobbik oroszlányi önkormányzati képviselője lapunknak úgy fogalmazott, hogy a kormány magára hagyta az önkormányzatokat a védekezési feladatok megoldásában.

"Oroszlányban nagyon sok munkát, anyagi és emberi erőforrást kellett megmozgatni, hogy a védekezéshez szükséges eszközöket be tudjuk szerezni és össze tudjuk gyűjteni egy olyan időszakban, amikor még minden bizonytalan volt a vírussal és a járvánnyal kapcsolatban"

- összegezte a Jobbik képviselője az elmúlt egy évet.

Nyugati szomszédunknál ugyanakkor más a helyzet, ugyanis az osztrák kormányzat már májusban is egymilliárd eurót osztott szét a pályázó városok és falvak között segítségként. Decemberben pedig úgy döntöttek, hogy további 1,5 milliárd euróval növelte meg a települések részére összeállított koronavírus-segélycsomagot. Ezzel mintegy 2,5 milliárd euró áll már az osztrák települések rendelkezésére, hogy a folyamatban lévő, illetve a jövőbeli projektjeiket, beruházásaikat finanszírozzák, illetve a megnövekedett feladataikat el tudják látni és ne kerüljenek csődhelyzetbe.

Szanyi Gábor szerint Ausztriában tisztában van a kormányzat azzal, hogy az emberek első sorban az önkormányzati rendszerhez fordulnak és az általa működtetett intézményeknél keresik a felmerült problémákra választ, így oda próbálják meg koncentrálni a nagyobb segítséget.

"Ezzel nyilván tisztában van a magyar kormány és kormányfő is, csak a Fidesz-KDNP-nél úgy döntöttek, hogy pont a fordított utat járják be, csak azért, hogy megbüntessék azokat a városokat és lakóit, akik ellenzéki vezetést szavaztak meg 2019 októberében településeiken."

Karácsony előtt a kormány aztán bejelentette, hogy a járványhelyzetre hivatkozva elveszi az iparűzési adó felét, amely még a jelenlegi helyzetben is fontos bevételforrás volt az önkormányzatok számára. Szanyi Gábor hozzátette, hogy a kormányfő „karácsonyi ajándéka”, nem segít azokon a nehéz helyzetbe került vállalkozásokon, amik nem rendelkeznek idén bevétellel, ugyanakkor megint lehetősége van szorítani egyet az önkormányzatiság „torkán”.

Rámutatott, hogy egy másik hatása is lesz ezeknek az elvonásoknak, mert az ellenzéki városok választott vezetőit arra "kényszerítheti a kormányzat, hogy a kötelező és önként vállalt feladataikhoz szükséges forrásokért kénytelenek lesznek majd a jellemzően fideszes országgyűlési képviselőnél lobbizni," amit nyilván majd a 2022-es választásokon meg kellene „hálálni”.

"Nem volt még olyan régen, hogy elfelejtsük: a Borsod 6-os időközi országgyűlési választáson a településvezetők videóüzenetben buzdították a választóikat a kormánypárti induló támogatására"

- emlékeztetett a képviselő.

Szanyi Gábor elmondta, hogy helyi szinten is egyre többen elégedetlenek a kormány eddigi "intézkedéseivel." Úgy véli, a választók is érzik, hogy az önkormányzatok nagyon is magukra maradtak ebben a helyzetben. 

"A kormányzat célja egyértelmű és a helyi kormánypárti önkormányzati képviselők még segítenek is az ellenzéki vezetők lejáratásában. Településünkön, Oroszlányon is megpróbálták a kisebbségben lévő kormánypárti önkormányzati képviselők, hogy a tervezett hitelfelvételt duplázzuk meg, hogy több projektet is felvállaljunk"

- emelte ki, hozzátéve, hogy a jelenlegi állapotok szerint ezeket a hiteleket csak nagyon nehezen, vagy esetenként egyáltalán nem tudná fizetni a település, így nyilván a ’22-es országgyűlési és a ’24-es önkormányzati választáson is arról "harsoghatna a kormánypárti média, hogy az ellenzék alkalmatlan a vezetésre."