Népszava: az új diákvárosban kaphat helyet a Fudan Egyetem budapesti campusa

Népszava: az új diákvárosban kaphat helyet a Fudan Egyetem budapesti campusa

A főváros déli városkapujában, a Nagyvásártelep közelében kaphat helyet a Fudan Egyetem budapesti campusa, tudta meg a Népszava.

A lap azt írja, az új Atlétikai Centrummal átellenben, a Kvassay-híd másik oldalán épülhet fel a kínai Fudan Egyetem első európai campusa, az azonban egyelőre még nem tisztázott, hogy az egykori Nagyvásártelep, a Kvassay Jenő út, illetve a Ráckevei Duna-ág határolta telekegyüttesből mely ingatlant, vagy ingatlanokat kapja meg a kínai egyetem a fejlesztéshez.

Egy azonban bizonyos: a telkeket a Fudan Egyetem európai belépéséhez a kormány vásárolja meg több százmillió forintért. A december végi kormányhatározat szerint egészen pontosan 

821 millió forintot biztosítanak a kiszemelt ingatlanok megvásárlására a magyar költségvetésből.

A Ráckevei (Soroksári) Duna-ág - a Kvassay Jenő út - a Soroksári út - a Galvani utca vonalában megépülő új Duna-híd határolta területen több ütemben közel 8500 férőhelyes kollégiumi, sport, rekreációs, egyéb kapcsolódó infrastrukturális, illetve kiegészítő funkciókat magába foglaló új városnegyed épül Budapest Diákváros néven.