Évente háromszor csalhatják csapdába az orvosokat, hogy kiderüljön elfogadják-e a hálapénzt

hálapénz
Kép: infovilag.hu

A Belügyminisztérium sajtófőnöke volt az InfoRádió műsorának vendége, aki beszélt a hálapénz fizetésének és elfogadásának januártól életbe lépő tiltásáról az állami egészségügyben.

Samu Attila dandártábornok kifejtette, hogy a Nemzeti Védelmi Szolgálat (NVSZ) március 1-jétől alkalmazhatja a megbízhatósági vizsgálatot, amely az egészségügyi szolgálati jogviszonyt választókra vonatkozik. A megbízhatósági vizsgálat azt jelenti, hogy egy a valóságban is előforduló élethelyzetet fognak mesterségesen kialakítani, amin keresztül ellenőrizni tudják majd, hogy a vizsgált személy eleget tesz-e a jogszabályokban előírt hivatali kötelezettségének. Magyarán csapdát állítanak az orvosoknak.

Propagandavideóban beszélt Kásler az orvosi béremelésről, csak aztán a fogorvosok szervezett kommentakciója feltárta a valóságot

Két nappal ezelőtt tett közzé az Emberi Erőforrások Minisztériuma Facebook-oldalán egy rövid videót, amiben Kásler Miklós tárcavezető a tavaly év végén nagy csinnadrattával bejelentett orvosi béremelésről beszélt. Az emberminiszter csupa jó hírrel szolgált: elmondta, január elsején életbe lépett minden idők legnagyobb mértékű orvosi béremelése, a most elindult átfogó béremelési programnak köszönhetően két év múlva átlagosan két és félszeresére emelkedik az orvosok bére.

Mindezt az 50 fővel létrejött Egészségügyi Szolgáltatók Védelmi Főosztálya ügyészségi jóváhagyással, évente három alkalommal teheti meg március 1-jétől.

A sajtófőnök hozzátette, hogy akár névtelen informátorok vagy az NVSZ munkatársainak személyes tapasztalatai alapján is eljárás indulhat.