Egyelőre mégsem lépett ki a Hundubból a belize-i offshore tulajdonos

Egyelőre mégsem lépett ki a Hundubból a belize-i offshore tulajdonos

Tulajdonosi változás bejegyzését kezdeményezte a Cégbíróságnál a Hundub nevű új, magyar fejlesztésű közösségimédia-szolgáltató. Bár az ügyvezető Pál Csaba korábban azt ígérte (és a platform Facebook-oldalán is ezt tették közzé), meglepetésre egyelőre mégsem az ismeretlen tulajdonosi hátterű belize-i cég, hanem a társtulajdonos, Kollár Szabolcs neve tűnt el tagjegyzékből.

A 3 millió forintos jegyzett tőkéjű Hundubot augusztusban alapította Pál Csaba, Kollár Szabolcs, valamint egy rejtélyes, Belize-ben bejegyzett cég, a Murmurati Limited. A kft.-ben a három tulajdonosnak egyaránt 1-1 millió forint volt a törzsbetétje.

Később a sajtóban végigszáguldott, hogy az új platform adatvédelmi szabályzata megegyezik más közösségimédia-oldalak szabályzatával, illetve azt is kiderítették, a belize-i cég kézbesítési megbízottjának több, kétes hátterű magyarországi vállalkozáshoz is köze volt. Ezek után két hete a Hundub a Facebookon közölte, a belize-i cég kilép a Hundub Kft.-ből, az egyedüli tulajdonos Pál Csaba marad.

A cégbírósági iratok között fellelhető, január 29-i keltezésű tagjegyzék szerint azonban a Hundub Kft.-nek az eddigi három helyett két tulajdonosa van:

Pál Csaba mellett, aki az ügyvezetői tisztséget is betölti, a Murmurati Limited neve továbbra is fellelhető.

A 3 millió forintos törzstőkéből Pál 2, a belize-i offshore cég 1 millió forintot jegyez, ami azt jelenti, hogy Kollár Szabolcs Pál Csabára ruházta át üzletrészét.

A rejtélyes belize-i offshore cégről a Hundub azt állítja, hogy annak tulajdonosai magyarok, de – mint fogalmaznak –

nem mindenki akar közszereplő lenni.

A közelmúltban Toroczkai László, Ásotthalom polgármestere videófelvételt tett közzé, melyben Pál Csabával beszélgetett, és állítása szerint titoktartási nyilatkozat aláírása mellett beletekinthetett az offshore cég irataiba is. A felvételen a politikus is azt mondta, a Murmurati Limitednek magyar magánszemélyek a tulajdonosai.

Hogy ezek igazak-e vagy sem, arról egyelőre nem lehet meggyőződni, a belize-i offshore cégről továbbra is csak annyit tudunk, hogy képviselője egy bizonyos Deák Árpád János, aki egy Szeged melletti településen egy tanyán él.