PM: idén több adót akar beszedni a kormány, 17 ezer milliárdot tűztek ki célul

PM: idén több adót akar beszedni a kormány, 17 ezer milliárdot tűztek ki célul

Tavaly 15 ezer 813 milliárd forint folyt be az adó- és vámhivatalhoz, ami mintegy 94 százaléka a kormány által még a járványhelyzet előtt tervezettnek, az idén 17 ezer milliárd forint beszedése a cél - mondta Sors László, a Pénzügyminisztérium (PM) Nemzeti Adó- és Vámhivatal vezetéséért felelős államtitkára 2020-as online évértékelőjén csütörtökön Budapesten.

Hozzátette: a gazdasági visszaesés és az adókönnyítések ellenére tavaly 2 százalékkal, csaknem 288 milliárd forinttal több volt a NAV bevétele, mint a rekordévnek számító 2019-ben.

A járvány okozta válság miatt áfából, a járulékokból és a szociális hozzájárulási adóból a vártnál kevesebb bevétel származott az elmúlt évben. Sors László szerint a fennállásának tizedik évében járó hivatal nemzetközi viszonylatban is jelentős digitális fejlesztései, digitalizációs előnye miatt sikerült helyt állnia a nehéz helyzetben.

A feladatok között kiemelte, hogy az online számlarendszert tovább kellett fejleszteni, mivel januártól "tízszer annyi információ ömlött be a NAV szervereire", mint egy évvel korábban. A rendszer sikerrel vette ezt az akadályt, jelenleg több mint egymillió regisztrált vállalkozást látnak. Ez a rendszer az alapja az idén debütáló elektronikus áfa-rendszernek. Ebben a hivatal nem elkészíti, hanem kiajánlja a cégeknek az áfabevallást. A rendszer tesztelésre készen áll - közölte.

Az államtitkár tájékoztatása szerint az ellenőrzések fókuszában az idén az e-kereskedelem lesz, és nagyobb hangsúlyt fektetnek a nemzetközi információcserében rejlő lehetőségek kihasználására. A Brexit hatásaira is figyelniük kell, az idén már 18 ezer vámeljárást végeztek, ahol Nagy-Britanniát harmadik országnak kellett tekinteni.

Az idén a gépjárműadóztatást is a NAV fogja végezni az önkormányzatok helyett, és jelentős 2021-es feladata a hivatalnak a központi bankszámlanyilvántartás létrehozása. Terveik szerint komoly lépéseket tesznek az e-adóhatóság megalapozása felé, létrehozzák az egyénre szabott, online-banking típusú adózási felületet, amellyel belépést követően az adózók igénybe vehetik majd a hivatal szolgáltatásait.

(MTI)