Hivatalos: Az EU szankciókat vezet be a Navalnij elítéléséért felelősökkel szemben

Hivatalos: Az EU szankciókat vezet be a Navalnij elítéléséért felelősökkel szemben

Az uniós külügyminiszterek hétfői tanácskozásukon úgy döntöttek, hogy szankciókat vezetnek be mindazokkal szemben, akik felelősek Alekszej Navalnij orosz ellenzéki politikus elítéléséért és bebörtönzéséért - jelentette be az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselője Brüsszelben hétfőn.

Josep Borrell az európai uniós országok külügyminisztereinek egynapos brüsszeli találkozóját követően tartott sajtótájékoztatóján hangsúlyozta: a konkrét személyek ellen irányuló, bevezetni kívánt korlátozó intézkedések előkészítése megkezdődött.

A konkrét javaslataikról a tagállamok írásbeli eljárás útján akár egy héten belül dönthetnek - tette hozzá.

Szavai szerint Oroszország a tekintélyelvű rendszerek irányába sodródik, és határozottan távolodik Európától. Moszkva részéről semmilyen szándék nem mutatkozik a konstruktív párbeszéd folytatására az Európai Unióval. A szakminiszterek tudomásul vették, hogy Moszkva nem érdekelt a kapocsaltok javításában - mondta.

Tájékoztatása szerint az unió Oroszországgal kapcsolatban elutasítja a nemzetközi kötelezettségek, köztük az emberi jogok és a jogállamiság figyelmen kívül hagyását, ellenáll, ha Moszkva nyomást akarna gyakorolni a közösségre dezinformációk terjesztése, vagy kibertámadások által, és megvédi érdekeit. Hozzátette, az EU a jövőben több támogatást nyújt mindazoknak, akik a védelmükbe vették a politikai és polgári szabadságjogokat Oroszországban. Ezzel egy időben el kíván kerülni minden összeütközést szomszédjával, amely - mint fogalmazott - "sajnálatos módon az ellenségeskedés mellett döntött".

Elmondta, a tanácsüléshez videokonferencia keretében csatlakozott Antony Blinken, az Egyesült Államok külügyminisztere. Egyetértettek abban, hogy a koronavírus-járvány elleni hatékony fellépésen, a gazdasági és társadalmi károk helyreállításán, a klímaváltozás okozta kihívások megoldásán, a demokratikus érékek támogatásán kell dolgozniuk, illetve azon, miként tudják megerősíteni transzatlanti biztonságot.

Az iráni atomalkut érintő tanácsi vitapontot illetően elmondta: az unió prioritása az, hogy Irán visszatérjen a nukleáris megállapodás szerinti kötelezettségei teljes körű teljesítéséhez, továbbá azt is vizsgálja, miként mozdíthatja elő az amerikai szankciók feloldását. Ez a globális biztonság megőrzésének egyetlen módja.

Megerősítette, hogy az unió informális tanácskozás összehívásán dolgozik az Iránnal 2015-ben megkötött nukleáris megállapodás aláíró államai, köztük az Egyesült Államok részvételével.

Helybenhagyta a fellebbviteli bíróság Navalnij letöltendő szabadságvesztését

Helybenhagyta a moszkvai városi bíróság szombaton azt az alsóbb szintű határozatot, amely letöltendőre változtatta az Alekszej Navalnij ellenzéki politikusra korábban kiszabott felfüggesztett szabadságvesztést az úgynevezett Yves Rocher-ügyben. A fellebbviteli bíróság határozata értelmében Navalnijnak a korábban házi őrizetben eltöltött idő figyelembe vételével a rá kiszabott három és fél évből valamivel több mint két és fél évet kell letöltenie.

(MTI)