A maszkviselés ellen tüntettek a Hősök terén, a rendezvényszervező Gődény Györgyöt igazoltatták is

A maszkviselés ellen tüntettek a Hősök terén, a rendezvényszervező Gődény Györgyöt igazoltatták is

A rendőrök egymás után figyelmeztették az embereket a szabályok betartására vasárnap délelőtt, amikor a Hősök terén több ezer demonstráló gyűlt össze a Vegyük vissza az életünket! című tüntetésen, melyet a vírustagadó Gődény György szervezett. Őt egyébként igazoltatták is.

Nem vagyunk mi betegek

– mondták a rendőröknek a tüntetők, emellett azt skandálták, hogy szeretnék visszakapni a járvány előtti életüket, írja a 168.hu.

Nem akarod, hogy kényszerítéssel vagy erőszakkal oltásokat kapj? Mozdulj meg! Nem szeretnéd egészségtelen szájmaszkokban tölteni az életed? Tépd le és gyere!

– írták az esemény leírásában, melyet a Facebookon szerveztek.

A tüntetés napján egyébként a legfrissebb adatok szerint 4469 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki a koronavírus-fertőzést, az elmúlt egy hétben pedig több mint 25 ezer új beteget regisztráltak.

Közelít a koronavírus halottainak száma a 15 ezerhez

A legfrissebb adatok alapján vasárnapra: 4469 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (Covid-19), ezzel 428 599 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma; elhunyt 72 többségében idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 14 974 főre emelkedett; a gyógyultak száma folyamatosan nő, jelenleg 321 128 fő, az aktív fertőzöttek száma 92 497 fő; kórházban 5482 koronavírusos beteget ápolnak, közülük 524-en vannak lélegeztetőgépen.

A Hősök terén a rendőrök egymás után figyelmeztették az embereket arra, hogy vegyék fel a maszkot –írja a 186.hu –, azonban a portál helyszíni tudósítója szerint amint hátat fordítottak az egyenruhások, a demonstrálók máris levették a védőeszközt.

A szervezők vallási eseményként jelentették be a tüntetést, a rendőrség azonban később rendezvénynek minősítette azt, így elkezdtek oszlatni.  A tömegben nyugdíjasok és babakocsival érkező fiatalok is voltak.

Délben a tömeg nagy része szétszéledt, akik pedig ott maradtak, egyebek mellett azt skandálták: "rabok tovább nem leszünk".

Később a Városligetben folytatták a tüntetést, mondván "itt lehet szabadon vallást gyakorolni, beszélgetni." A rendőrség honlapján azt írta, a tüntetés jogellenes volt.