Legalább három hónap, de lesz uniós oltási igazolás

Legalább három hónap, de lesz uniós oltási igazolás

Az Európai Bizottság még ebben a hónapban bemutatja a koronavírussal összefüggő új digitális immunitásigazolásra, más néven zöld igazolványra vonatkozó jogalkotási javaslatát; az intézkedéssel az európaiak szabadabb utazását szeretnék elősegíteni – közölte Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke hétfői Twitter-üzenetében.

Ursula von der Leyen tudatta, az oltási könyv szerepét betöltő új uniós immunitásigazolás a beoltottságot fogja igazolni, teszteredményeket tartalmaz azok esetében, akik még nem kaphattak oltást, illetve információt fog tartalmazni arról, ha valaki már átesett a koronavírus-fertőzésen.

Az immunitásigazolásnak meg kell könnyítenie az európaiak életét

– fogalmazott.

A bizottsági elnök hangsúlyozta azt is, hogy az igazolással teljes mértékben tiszteletben fogja tartani az adatvédelmet és a magánszférát.

A digitális oltási igazolás bevezetésével az Európai Bizottságnak az a célja, hogy

fokozatosan lehetővé tegye az európaiak számára, hogy biztonságosan utazhassanak az Európai Unióban, vagy az unió határain kívülre akár munka, akár turizmus céljából

– tette hozzá von der Leyen.

A bizottság elnöke, aki a múlt héten videokonferencia keretében tartott informális EU-csúcs után jelentette be a javaslatot, az igazolvánnyal kapcsolatban elmondta, hogy legalább három hónapra van szükség egy közös európai rendszer technikai kifejlesztéséhez. Elmondta, a tagállami vezetők megállapodásra jutottak a legszükségesebb személyes adatok megosztásáról az igazolványok közös elfogadása érdekében. Hozzátette, az Európai Unió és a tagállamok azt szeretnék, ha a vakcinaútlevél nyárra elkészülne, és meg lehetne kezdeni az egészségügyileg biztonságos külföldi utazásokat.

A Magyar Közlönyben szombaton jelent meg, hogy a magyar oltási igazolvány kötelező tartalmát rögzítő kormányrendeletből törölték a „védőoltás típusa” kitételt.

Kimarad az oltási könyvből a vakcina típusa

A szombaton megjelent Magyar Közlöny értelmében a koronavírus elleni védettség igazolásáról szóló kormányrendeletből a védőoltás típusa szövegrész kikerül - vette észre a 24.hu. Ez azt jelenti, hogy az egyes hatóságok nem fogják tudni, hogy a magyar oltási igazolvány tulajdonosa milyen vakcina révén szerezte meg a védettséget.

(MTI)