A hétvégi lesz minden idők legnagyobb hazai oltókampánya

A hétvégi lesz minden idők legnagyobb hazai oltókampánya

A fertőzöttek és a súlyos esetek számában is megmutatkozik a járvány erősödése – tájékoztatott az operatív törzs szerdai sajtótájékoztatóján Müller Cecília országos tiszti főorvos. A súlyos esetekről elmondta, a hirtelen jelentkező tünetekben gyors romlás tapasztalható, amit csak kórházban lehet kezelni. Hozzátette, a negyvenes korosztályban is egyre több az ilyen súlyos megfertőződés.

Aláhúzta,

a vírusmutánsok, vírusvariánsok miatt a fertőződés lehetősége sokszorosa annak, mint a járvány korábbi hullámai esetében.

Müller Cecília hangsúlyozta, a következő napokban a háziorvosoknál 250 ezer Sinopharm, illetve Moderna vakcinával, a kórházi oltópontokon pedig 114 600 Pfizer vakcinával fognak oltani. A hétvégén pedig minden idők legnagyobb hazai oltókampánya következik:

74 ezer fő 18 és 60 év közötti krónikus beteg fogja megkapni az AstraZeneca vakcináját.

Müller Cecília elmondta, az érintettek rövidesen SMS értesítést fognak kapni, amely egy „behívó” lesz. és tartalmazza az oltás helyszínét és időpontját. Kérte, hogy aki regisztrált az oltásra, és megkapja ezt az SMS-t, az az abban jelzett időpontban jelenjen is meg az oltóponton.

Közben a központi tájékoztatási honlapon táblázatba szedték, hogy mely oltóanyagból mennyire szerződött le Magyarország, illetve hogy ebből eddig mennyi érkezett meg az országba.

vakcinatípusok

Megjegyzik, a Johnson&Johnson Janssen típusú vakcinája, melyből egy dózis is elég a teljes védettség kialakulásához, március közepén kaphatja meg az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) engedélyét, illetve azzal még a CureVac oltószere sem rendelkezik.