Ítélkezési szünet: "nincs bizonytalanság", de konkrétumokat a Törvényszéken sem tudnak

Ítélkezési szünet: "nincs bizonytalanság", de konkrétumokat a Törvényszéken sem tudnak

Az Alfahír tudomására jutott, hogy a hétfőtől bevezetendő szigorítások miatt több bíró és ügyvéd is arról panaszkodik, hogy fogalmuk sincs, lesz-e ítélkezés a jövő héttől, esetleg ítélkezési szünet lesz-e. Ez pedig gyakorlatilag rengeteg embert érint.

Az ebben illetékes, általunk elért sajtószóvivőktől arról érdeklődtünk, lehet-e már tudni valamit ez ügyben, vagy továbbra is bizonytalanság tapasztalható a bíróságokon.

A Debreceni Törvényszék sajtószóvivője, dr. Dobó Dénes szerint a részletszabályozás kiadását várják, s csak azt követően tudnak majd többet, de amíg írásban nem tájékoztatják őket, addig nem ők sem tudják, mi lesz hétfőtől. Megtudtuk tőle azt is, hogy erről majd ma délután, vagy holnap lesz a honlapjukon egy közlemény vagy ügyféltájékoztató elérhető azok számára, akik érintettek ebben.

Várakozásai alapján online várható a működésük, ahogy a tavalyi időszakban is. Mint fogalmazott:

 "nincs bizonytalanság a kérdésben", ám konkrétumot nem tud mondani egyelőre.
 

A Fővárosi Törvényszék részéről elértük dr. Szabó József Tamás sajtószóvivőt is, aki arról nyilatkozott, hogy nem kaptak még bővebb tájékoztatást, de úgy készülnek, hogy nem lesz drasztikus változás. Arra számítanak, ahogy az eddigi hónapok során is dolgoztak, kivéve, ha ezzel ellentétes döntés születik.

Az Index egyébként úgy értesült, országszerte bezárnak majd a bíróságok is, de a pontos részletekre még nem derült fény.

Hivatalosan tehát még mindig nem tudni, ítélkezési szünet lesz-e, vagy a megszokott rend várható a bíróságokon a március 8-tól május 27-ig tartó időszakban.