Már hivatalosan is kilépett a Fidesz az Európai Néppártból

Már hivatalosan is kilépett a Fidesz az Európai Néppártból

Mint ismert, március 3-án a Fidesz európai parlamenti képviselői kiléptek az Európai Néppárt (EPP) európai parlamenti képviselőcsoportjából, miután a néppárti frakció elfogadta az alapszabályának a módosítását. Mostanra pedig hivatalosan kilépett a nagyobbik kormánypárt az Európai Néppártból is.

„It's time to say goodbye”

– írta Novák Katalin, a családügyért felelős tárca nélküli miniszter a levelet, amit a twitter bejegyzésében posztolt. Ezzel jelezve, hogy pártja elhagyta az Európai Néppártot. 

Manfred Weber, az Európai Néppárt (EPP) európai parlamenti képviselőcsoportjának vezetője korábban úgy nyilatkozott, hogy a Fidesz az elmúlt években eltávolodott az Európai Néppárt (EPP) kereszténydemokrata értékeitől, a magyar párt már nem ugyanazon az alapokon áll, mint kezdetben a pártcsoport alapítói.

A Fidesz korábban úgy kommentálta a kilépést, hogy jogi és politikai aggályaikat több alkalommal kifejezték a tárgyalások során, azonban a néppárti frakció alapszabálya módosításának végleges változata ezekre nem adott kielégítő választ. Ennek következtében, az alapszabály elfogadott módosítása szerintük azzal fenyegetett, hogy a Fidesz európai parlamenti képviselői nem tudták volna gyakorolni képviselői jogaikat.