Az Orvosi Kamara szerint korai még a nyitás, továbbra is a szabályok betartására kérnek mindenkit

Az Orvosi Kamara szerint korai még a nyitás, továbbra is a szabályok betartására kérnek mindenkit

"A Magyar Orvosi Kamara elnökségének határozott álláspontja, hogy a korlátozások feloldásának jelenleg egészségügyi, járványügyi alapon nyugvó szakmai indoka nincs" - olvasható a MOK közleményében. Mint hangsúlyozzák, a nyitás megkezdését korainak tartják.

 "Változatlanul nem a jelenlegi oltottsági szintet, hanem a járványadatok javulását és az ellátórendszer terhelésének csökkenését tekintjük a nyitás feltételének".

A rendelkezésre álló adatok alapján kedden ismét megdőlt a fertőzésben elhunytak száma, a lélegeztetőgépen lévők száma nem csökken, és egyre több a kórházba kerülő beteg. A kamara szerint még jó esetben is csak a harmadik hullám "platóján vagyunk".

Kiemelték, a koronavírus elleni oltás csak a második oltást követő 7. nap után nyújt járványügyi szempontból is megnyugtató, bizonyítottan magas szintű védettséget.

Szerintük 

minden ennél korábbi időpontban csak részleges védettség áll fenn, ami lehetővé teszi a fertőzés terjedését és hamis biztonságérzetet nyújt.

A boltok hosszabb nyitvatartását, így a vásárlók időben, valamint térben való jobb elosztását jó iránynak tartják, az egyéb szolgáltatások és főként az oktatási intézmények nyitását határozottan korainak ítélik meg.

Mindezek miatt arra kérik az embereket, hogy a lazítások ellenére ne változtassanak az eddigi szokásaikon, még ha most lehetőségük is nyílt rá.

Továbbra is a lehető legszükségesebb esetben menjenek csak boltba, publikus helyekre, tartsák a távolságot, hordják a maszkot és ne látogassák ismerőseiket, rokonaikat. Fokozottan tartsa be mindenki a járványügyi előírásokat, mert a súlyos áldozatokat követelő harmadik hullámon még egyáltalán nem vagyunk túl!

- zárul a MOK közleménye.