Az ellenzék közösen utasítja el az egyetemek privatizációját

Az ellenzék közösen utasítja el az egyetemek privatizációját

Mi az ellenzék pártjai egységesen elutasítjuk a jelenlegi hatalom, a Fidesz hatalom átmentési kísérletét, amit a felsőoktatásban végez

- mondta Hiller István, az MSZP oktatáspolitikusa, miután a parlamenben megkezdődött a kormány által előterjesztett egyetemi modellváltásról szóló törvényjavaslatok együttes vitája. Ennek lényege, hogy a jövőben alapítványi formában működtetik az egyetemeket, főiskolákat. A kormány szerint az átalakítás nem csökkenti, hanem növeli az egyetemek autonómiáját.

Brenner Koloman a Jobbik országgyűlési képviselője azzal kezdte, hogy pártja és az ellenzék kiáll az egyetemi autonómia és szabadság mellett.

A reményeink szerint 2022-ben felálló nemzeti egységkormány együtt fogja visszaállítani az egyetemek autonómiáját és a tudás becsületét

- tette hozzá Brenner Koloman.

Arató Gergely, a Demokratikus Koalíció (DK) képviselője szerint nemcsak arról van szó, hogy a Fidesz pártkáderekkel akarja befolyásolni az egyetemi képzést, hanem a hatalom és a pénz megszerzése.

A felsőoktatásban a következő években nagyon jelentős, 6 milliárd forintos támogatás érkezik az EU-tól. Erre a támogatásra akarja rátenni a kezét a Fidesz az oda delegált pártkáderekkel együtt

- jelentette ki a DK-s képviselő.

Keresztes László Lóránt, a Lehet Más a Politika (LMP) politikusa felidézte, hogy már korábban sorra kerültek a legnagyobb vidéki egyetemek, ezért a kormánypárt javaslatát merényletnek nevezte az érintett városok, illetve térségek ellen is.

Semmiféle modellváltás nem lehetett volna elindítani mély szakmai és társadalmi konszenzus nélkül, ezért minden támogatást meg kell adni az egyetemeknek, hogy tiltakozzanak a gyalázatos döntés ellen

- mondta Keresztes László Lóránt.

Mellár Tamás a Párbeszéd képviselője szerint mér a kormány sem bízik abban, hogy 2022-ben megnyeri a választást, ezért helyezi el a kádereit az egyetemek kuratóriumába, illetve próbája az egyetemi vagyont lehúzni.

Ha valódi reformot akartak volna, akkor nem három hónap alatt akarják végig vinni, hanem két-három évet kelle volna adni neki, szükség lett volna a szakmai, társadalmi és természetesen politikai konszenzusra

- mondta Mellár Tamás hozzá téve, hogy ha jövőre kormányváltás lesz, akkor ezt a jogszabályt megfogják semmisíteni.

A szokásos fideszes receptet látjuk megvalósulni. A kormány a gátlástalan hatalmi törekvését becsomagolja egy kommunikációs lepelbe és egy két valós problémát fügefalevélként lobogtatva próbálja eltakarni a rút valóságot, mivel a valódi cél, a lojális fideszes káderek pozícióba juttatása

- Tóth Endre, a Momentum országgyűlési képviselője.

Szerinte a kormány előterjesztése szembe a külföldi tendenciákkal és az egyetemi szenátus teljesen súlytalanná válik, mivel a kuratórium kapja meg a hatalom összességét.